Két nap alatt 30 csecsemő halt meg egy indiai kórházban

2017.08.13. 10:09

Legalább harminc csecsemő és kisgyermek halt meg csütörtökön és pénteken szülés közben fellépő komplikációk, illetve agyvelőgyulladás miatt az észak-indiai Uttar Prades állam egyik kórházában a kórház főigazgatója szerint, írja az MTI. Más források szerint azonban az újszülöttek halálát oxigénhiány okozta, mert egy magáncég nemfizetés miatt leállt a folyékony oxigén szállításával.

A helyi hatóságok vizsgálatot indítottak a gyermekhalálok körülményeinek kivizsgálására. Bár az igazgató cáfolta az oxigénhiányt, a Washingtonpost szerint a kórház 89 750 dollárral (23 millió forinttal) tartozott egy Pushpa Sales Private Limited nevű cégnek, ami a folyékony oxigént szállította. Az intézmény azonban megszegte a feltételeket ( 15 625 dollárral nagyobb tartozásuk volt), így a szerződés július 31-én lejárt, a cég pedig augusztus 4-én leállt az oxigénszállítással.

Csütörtökön az oxigénnel ellátott tárolóüzemet kezelő alkalmazottak jelezték a kórház igazgatójának, hogy kritikus szinten vannak a készleteik és legfeljebb csütörtök estig tart ki. Az áldozatok szülei szerint egyértelműen a kórház a felelős a tragédiáért. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport