Erhard
2 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Aktívabban lobbizik Soros a CEU-ért és a civilekért

2017.08.14. 18:58

Tavalyhoz képest megduplázta a lobbitevékenységre fordított összeget a Soros György által létrehozott Open Society Policy Center. Az amerikai szervezet idén már 4,6 millió dollárt költött, hogy bizonyos törvények módosítása mellett vagy ellen érveljen, nagyjából annyit, mint tavaly egész évben – írta a Hvg.hu az The Washington Free Beacon alapján.

Az öt éve létrehozott konzervatív portál persze nem leplezett le nagy titkot: az adatokat maga az Open Society Policy Center szolgáltatta a törvény által előírt tevékenységi beszámolójában.

Eszerint a központ három lobbistát foglalkoztat, akik a képviselőházban, szenátusban, a Nemzetbiztonsági Tanácsnál, a védelmi és a külügyminisztériumnál fejtették ki tevékenységüket.

A lobbista működése nyilvános, nem titkoltan az adott szervezet érdekeiben jár el, ismertetve annak álláspontját, azzal a céllal, hogy az adott ügy képviseletének megfelelő törvényi környezetet alakítson ki.

A konzervatív portál szerint azonban látványosan emelkedett az Open Society Policy Center aktivitása: 2017 első három hónapjában három, a másodikban 17 üggyel foglalkozott. Megszólalt a központ a magyar kormány által kezdeményezett felsőoktatási törvény módosításával szemben is, amely a Soros által alapított CEU működésének ellehetetlenítését célozta, és civiltörvény átírása miatt is igyekeztek Washingtont aktívabb fellépésre sarkallni.

Lobbitevékenységével és az erre fordított 4,6 millió dolláros összeggel sem lóg ki az Open Society Policy Center: az élen a gyógyszeripar áll, amely idén 144,4 millió dollárt költött – hat cég is 4,6 millió felett.

A biztosítási ágazat 78 milliót költött a képviselők meggyőzésére, két cég is 4,6 millió felett, amit tucatnyi cég követ az egymillió dollár feletti tartományban.

Az olajipar 63, a légiszállítás 44 millió dollárt költött lobbitevékenységre, míg a non profit szervezetek csupán 19 milliót – ezzel összesített szinten sincs a terület az első húszban a lobbitevékenységet folytatók között. A civilszférában Soros hozzájárulása kimagasló, hiszen a területről lobbitevékenységre befolyó összeg negyedét az Open Society Policy Center adja, amely után a következő szervezet már csak 800 ezer dollárt szán erre a célra.