Salamon
10 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Betiltották a németországi szélsőbal legismertebb portálját

2017.08.25. 13:17

Betiltották a németországi szélsőbaloldal első számú internetes fórumaként számon tartott Linksunten.indymedia.org portált pénteken, és házkutatást tartottak az üzemeltetőknél - írja az MTI. 

Az elérhetetlenné tett portál az erőszakot politikai céljaik szolgálatába állító szélsőbaloldal legbefolyásosabb kommunikációs eszköze volt, évek óta terjesztettek rajta a büntetőjoggal és az alkotmánnyal ellentétes tartalmakat - közölte a belügyminisztérium. Többek közt rendőrök és politikai ellenfelek megtámadására és szabotázsakciókra biztatták az olvasókat. A portálon a G20 csoport júliusban rendezett hamburgi csúcstalálkozója ellen is mozgósítottak.

Az állam "következetesen fellép az interneten folytatott szélsőbaloldali uszítás ellen" - tette hozzá a miniszter a közlemény szerint. A portálon közölt lázító tartalmak, a rendőrök elleni erőszak legitimálását szolgáló gyalázkodások "az emberi méltóságot sárba taposó hozzáállás" megnyilvánulásai, amelyek "elfogadhatatlanok és nem egyeztethetők össze szabad és demokratikus rendünkkel" - mondta a belügyminiszter.

Nyilatkozatában kiemelte, hogy a tiltás nem az Indymedia.org nemzetközi portálhálózatra vonatkozik, hanem a német kiadásra, és a portált üzemeltető egyesületre. Pénteken Baden-Würrtemberg tartományban több helyszínen házkutatást is tartottak a portál több vezetőjénél és támogatójánál. Az intézkedés célja az "egyesületi szervezet felszámolása és az egyesületi vagyon lefoglalása" volt - áll a közleményben.

Az Indymedia radikális baloldali, antikapitalista, globalizációellenes mozgalmak laza, függetlenül működő portáljainak hálózata, az ezredforduló óta működik. A német kiadás 2009-ben indult.