Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Kurdisztán önállósodna, de a globális nagypolitika összefogott ellene

GettyImages-497401962
2017.09.07. 21:27 Módosítva: 2017-09-07 23:24:37
Negyvenmillióan vannak világszerte, és hálásak lehetünk nekik, mert leginkább ők vállaltak szárazföldi harcokat az Iszlám Állam terrorszervezettel. Saját országuk azonban sehol sincs. Még Iraki Kurdisztán áll a legközelebb a függetlenedéshez, ahol hamarosan népszavazást is tartanak erről. A kurdok pechére azonban az iszlám világ minden belső konfliktusa, a síita világ Nyugat-ellenessége és az Egyesült Államok Közel-Kelet-politikája is ellenük játszik.

Csúcsra jár a nemzeti érzelem Iraki Kurdisztánban. Nem is csoda, hiszen a formálisan Irakhoz tartozó, de attól gyakorlatilag mindenben teljesen független területen szeptember 25-én népszavazást tartanak az önállóságról. Már ha valóban megtartják majd a népszavazást, mert természetesen ezen a puskaporos környéken még egy hónappal a nagy esemény előtt is rengeteg a bizonytalanság. Legutóbb például James Mattis amerikai védelmi miniszter kérte a kurdokat, hogy halasszák el a referendumot, mert egyelőre még az Iszlám Állam legyőzésére kell koncentrálni Irakban.

A kurdok nagyon szeretnék

A kissé zord, rendkívül makacs és nemzeti identitásukra rettentően büszke kurdok természetesen nagyon szeretnék a függetlenedést. A Rudaw kurd hírügynökség angol nyelvű portálján most minden erről szól. Baran, az iráni kurd származású kanadai énekesnő éppen bejelentette, hogy a jövőben nem perzsa, hanem kurd nyelven fog énekelni. Ez a részben kulturális, részben nemzeti lelkesítő hír azért címlapra tudott kerülni, de azért alapvetően minden a referendumról szól.

Kurdok

Kurdok bőséggel élnek Törökországban (15-20 millióan), Iránban (8 millióan), Irakban (6,5 millióan) és Szíriában (3 millióan). Az adatok elsősorban Törökországban szórnak aszerint, hogy a hivatalos népszámlálás vagy más, a valóságot jobban tükröző becsült adatokból indulunk ki. A szétszórt nemzet többi fia Nyugat- és Észak-Európában, illetve a környező államokban él, összesen vannak vagy negyvenmillióan. Mindenkinek más a viszonya a többségi nemzettel vagy nemzetekkel, de egymással is. 

Question of the century, vagyis az évszázad kérdése – ez az átfutó cím a hírek felett, és tényleg minden tudósítás arról szól, hogy melyik kurd politikai erő, melyik kis falu miként támogatja a függetlenedési törekvéseket. Van azonban egy bökkenő, Kurdisztánon kívül már egyetlen állam sem segíti a függetlenedést, és a zárt ajtók mögött is legfeljebb csak egy igazi barát maradt, meglepő módon: Izrael.

A referendum tehát kicsit olyan, mint a mi nemzeti konzultációink vagy a mi menekültügyi népszavazásunk. A kérdésfelvetés alapján borítékolható a szavazás fényes sikere – már csak az a kérdés, hogy következik-e ebből valami, és mi lesz a politikai folytatása a referendumnak.

Kurdisztán valójában független

A legfontosabb alapvetés, hogy

Kurdisztánt már szinte semmi sem köti az erőtlen központi Irakhoz.

Semmi, csak a pénz, egészen pontosan a közös pénznem. Kurdisztánban ugyanis a mai napig iraki dinárral fizetnek, ugyanúgy, mint a „központi” Irakban. Már ha fizetnek, mert a központ és a kurd „tartomány” nem szokott utalni egymásnak.

Hiába létezett mindenféle megállapodás Erbíl (Kurdisztán fővárosa) és Bagdad között, a javarészt szunnita kurdok és a vegyes, de alapvetően síita irányítású központi Irak már régóta nem számol el egymással.

Az elmérgesedett vita ma már arról is szól, hogy ki kezdte a nemfizetést, ki rúgta fel a szerződéseket. Mindenesetre a központ egy idő után nem utalta a kurdoknak az iraki olajbevételekből nekik járó 17 százalékos népességarányos részt, a kurdok pedig nem fizettek adót, és megpróbálták saját kezükbe venni a náluk kitermelt olaj értékesítését. Ha nagy ritkán mégis vannak pénzmozgások, akkor sem mernek egymással közvetlenül üzletelni, jellemzően török elszámoló bankoknak kell közvetíteniük, mert a kölcsönös bizalom – hogy is fogalmazzunk – hiányos.

Belül is megosztottak

Hogy néz ki ez a „része is vagyok Iraknak, és nem is vagyok része” helyzet? Kurdisztánnak önálló kormánya, rendőrsége, hadserege és titkosszolgálata van. Sőt, hogy pontosabbak legyünk, önálló rendőrségei, katonaságai és titkosszolgálatai. Ez meg miként lehetséges?

Hiszen itthonról mindig azt szoktuk hallani a hírekben, hogy az elszánt és vakmerő pesmerga (kurd harci erő) bátran tartja a frontot az Iszlám Állam ellen, ahogy a központi síita hadsereg mellett lelkesen segédkezett Moszul felszabadításánál is. Ez igaz, mármint a bátorság, de az nem igaz, hogy ez egyetlen egységes kurd katonaság lett volna.

A kurdok receptje viszonylag egyszerű. Ha van külső ellenség, akkor kőkeményen összefognak, de amint kicsit kevesebb a front, azonnal elkezdenek egymással veszekedni.

Két nagyon nagy tekintélyű család, a Barzani és a Talabani família rendelkezik egy-egy párttal, és hol veszekedve, hol összefogva, mindig ők kormányoznak, de az utóbbi időben kezd kinőni egy harmadik erő, az előbbieket erősen kritizáló Goran. Jelenleg Maszúd Barzani, a Kurdisztán Demokrata Párt (KDP) vezetője az elnök, helyettese pedig Dzsalál Talabani, a Kurdisztán Hazafias Unió (PUK) vezetője. A közös vezetés egyáltalán nem jelenti azt, hogy jóban is lennének, és ezeknek a családoknak, vagy nevezzük őket pártoknak, megvan a maguk rendőrsége, hadserege, titkosszolgálata, sajtója.

Ám „szerencsére”, vagyis inkább nagyon is sajnálható módon, ritkán van idő veszekedni, mert a kurdoknak szinte mindig van külső ellenségük. Ha ezeket a viszonyokat igazán pontosan megpróbálnánk felvázolni, abba biztosan beletörne a bicskánk, de azért tegyünk egy kísérletet, mert bár nagyon kusza a helyzet, rendkívül érdekes is, és ebből a sok nexusból az is kirajzolódik, hogy mi a fő gátja a függetlenedésnek. Tegyünk egy kísérletet, hogy legalább a Nyugat-barát, piacgazdaság-hívő és éppen a nagy olajtársaságokat az országba becsábító Iraki Kurdisztán viszonyait megértsük!

Irak és Iraki Kurdisztán

Az iraki kurdok nem szeretik a mindenkori Irakot. Szaddám Huszein szunnita diktátor gyűlölte és irtotta a kurdokat, aminek etnikai alapja volt, de vallási nem, mert a kurdok 95 százalékban szintén szunnita iszlámhívők.

Ha Szaddám éppen nem hadakozott Iránban vagy Kuvaitban, akkor állandóan rárontott a zord hegyekben élő kurdokra. A területet ugyan még a szörnyű tömeggyilkosságokkal együtt sem tudta igazán sohasem bevenni, de például az olajban gazdag Kirkukba sikeresen telepített arabokat, akik fokozatosan többségbe kerültek, a kurd falvak népét pedig nagyobb városokba, illetve Dél-Irakba száműzte.

A lakosságmozgatás errefelé nagyon fontos, Kurdisztánban, sőt egész Irakban mindig csak annak az erőnek lehet sikere, aki a többséget alkotó lakossági népcsoportból származik. Fegyvere, sokszor automata gépfegyvere ugyanis szinte mindenkinek van, ezt a lakosság sem rest használni, és a helyiek mindig jobban kiismerik magukat a vad környezetben. A helyzet nem sokat javult Szaddám Huszein bukása után sem, a főleg Dél-Irakban lakó síiták sem szeretik a kurdokat, és a síiták és a szunniták is teljes mellszélességgel ellenzik a kurdok függetlenedését.

Az Egyesült Államok és Iraki Kurdisztán

Az Egyesült Államok támogatása nélkül aligha lehet sikeres a kurd függetlenedés. A kurdok alapvetően imádják az amerikaiakat. A Nyugat segítette végül elűzni a kurdfaló Szaddámot, ezért az iraki kurdok az Európai Uniót és különösen az Egyesült Államokat tényleg nagyon szeretik (vicces adalék, hogy Erbílbe uniós állampolgárként mi, magyarok is vízum nélkül utazhatunk, miközben Irakba kell vízum).

Csakhogy. Az Egyesült Államok, miután bevonult Irakba, megpróbált egy életképes központi hatalmat létrehozni, ezért hiába volt a kurdok megmentője, most abban érdekelt, hogy a kreálmánya fennmaradjon, ezért a független Kurdisztán ellenzője. A referendum ügye kapcsán romlik a nagy barátság. Sőt, amikor a kurdok önállóan próbálnak olajat eladni, az Egyesült Államok mindig kifejezetten ellenséges, a kurdok csak Izraelre és Magyarországra számíthatnak.

Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor kellően kiszámíthatatlan, akár változhat is a politikája, de úgy tűnik, hogy a Közel-Keleten óvatos, semmit sem valósít meg a korábbi hangzatos kijelentéseiből. Emlékezhetünk, azt ígérte, hogy átviszi az izraeli amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe, de ezt ugyanúgy nem kezdte meg, ahogy nem rúgta fel az Iránnal kötött nukleáris egyezményt sem. Vélhetően Kurdisztán ügyében sem fogja egykönnyen megváltoztatni a politikáját.

Törökország és Iraki Kurdisztán

Ha azt halljuk, hogy török–kurd viszony, nem sok jóra gondolunk. A törökök ugyanis félnek a „saját” kurdjaiktól, az ő függetlenségi akcióikat terrorcselekményeknek tartják. Ám az iraki kurdokat sokáig kifejezetten kedvelték Ankarában. Törökország a fő kereskedelmi partner, Erbílben tényleg minden török: a szállodák, a menő éttermek, a boltokban az áruk. A két elnök, Recep Tayyip Erdoğan és Barzani szokott találkozni, még olyan is előfordult, hogy Erdoğan Törökországban kurd nyelven köszöntette a vendégét.

Ez a képlet hogyan jött ki? Vannak jó kurdok és rossz kurdok török szemmel? Igen. A törökországi kurdok balosak, legendás vezetőjük, Öcalan apó munkapártjának a hívei. Csakúgy, mint a szíriai kurdok, a YPG. Ezek a csoportok a törökök ellenségei, de az iraki kurdok piacpártiak, sok mindenben mások. Ráadásul úgy kívánnak önálló államot (Kis-Kurdisztánt) létrehozni, hogy abból a török és szír kurdokat kihagynák. Ha úgy tetszik, a még nagyobb kurd egységet gyengítenék. Eddig az elmélet, ezért volt Törökország sokáig támogató, de azért természetesen a saját kurdjaiknak nem akarnak olyan példát mutatni, hogy lám, nem is olyan nehéz függetlenedni, ezért az önálló Iraki Kurdisztánt Ankara sem támogatja.

Irán és Iraki Kurdisztán

Na, ők aztán egyáltalán nem kedvelik egymást, és az egész globális politika (amelyben az amerikai és az izraeli hatás fontos) egyik fő eleme, hogy a térségben nagyon megerősödött Irán, és a másik nagy közel-keleti haderőnek, a kurdoknak valamiképpen ellensúlyt kellene képezniük Iránnal szemben, de nem egy töredezett kis államban. Miről van szó?

A síita Teherán teljesen nyíltan fúr minden erbíli önállósodási törekvést. A szunnita Iszlám Állam bukásával Irán nagyon megerősödött a térségben. „Nyerésre áll a síita félhold”, vagyis Iránban, Irakban, Szíriában (az Irán-barát Bassár el-Aszad szíriai elnök minden bűne ellenére még mindig a helyén maradhatott) és Libanonban (itt működik az amúgy viszonylag békés síita irányzat legradikálisabb egysége, a Hezbollah) is erősek a síiták. Irán nem akarja, hogy a szunnita kurdok kiváljanak az általa jobban kontrollálható központi Irakból.

Izrael és Iraki Kurdisztán

Meglepő és érdekes közel-keleti viszony, hogy a szunnita kurdok és Izrael kifejezetten kedveli egymást. Sokféle magyarázatot hallottam már arra, hogy Izraelt pontosan miért szeretik annyira Kurdisztánban, de nem tudom, hogy miképpen indult a nagy barátság.

Az ellenségem ellensége a barátom, Iránt pedig nagyon utálják mind a ketten. A kurdok kifejezetten toleránsak a más vallásúakkal szemben, még a muzulmánok által jellemzően nem kedvelt zsidókkal szemben is, több izraeli politikus, például Jichak Mordeháj volt izraeli védelmi miniszter iraki kurdisztáni származású. Ráadásul egy (a kurdok által amúgy egyáltalán nem kedvelt) mondás szerint

a kurdok a muzulmán világ zsidói.

Talán ez a bon mot arra utal, hogy mindkét nép évszázadokon át volt számkivetett, és ugyanúgy sokat kereskedtek. Izrael mindezek ellenére nyíltan nem támogatja Kurdisztán függetlenedését, de egy érdekes sztori nemrég kiszivárgott. Benjámin Netanjahu miniszterelnök fogadott egy zárt találkozón 20-30 amerikai kongresszusi képviselőt, ás állítólag azt mondta nekik, hogy

Kurdisztán igazán megérdemelne egy saját államot.

Pesmerga

Számít-e a személyes bátorság a XXI. század gépesített hadviselésében? A Közel-Keleten biztosan. A központi Irak javarészt síita harcosai ebben nem vizsgáztak túl jól az elmúlt években, például amikor „a moszuli futás” során feladták az azóta visszafoglalt várost.  A menekülés idején anno komoly amerikai fegyverzetet hagytak hátra a hadsereg katonái az Iszlám Állam közeledésének hírére, pedig állítólag a központiak tízszeres létszámfölényben voltak. A bátor kurdok mentalitása más. „A világ legmakacsabb, legöntudatosabb
népe ez – hallottam egyszer egy kint dolgozó biztonsági embertől. – A központi hadsereg elfutott, mert jött tizedannyi ellenség. Ha egy kurdnak szólnak, hogy tízszeres túlerőben jön a felfegyverzett ellenség, akkor azt mondja, hogy insalláh (ha az Isten úgy akarja) és szépen megvárja őket."

És a gazdaság?

Összetett tehát a világpolitikai térkép Kurdisztán körül, de mennyire lenne egyáltalán életképes ez a kis terület? Ma még nem igazán működik az „ország”, de például olaja van bőven. Pár éve úgy tűnt, hogy Kurdisztán nagyon megindulhat felfelé. Erbílben pompás szállodák nyíltak, átadták a hipermodern nemzetközi repteret, sorra jöttek a nagy amerikai olajtársaságok képviselői.

Mi, magyarok is megpróbáltunk felülni erre a kurd rakétára,

a Mol Nyrt. olajat keresett, regionális központot telepített Kurdisztánba, a magyar állam is konzulátust nyitott Erbílben, segítettük az Iszlám Állam elleni harc és a 1,5 millió Kurdiasztánban ellátott menekült ellátásának háttérfeladatait is.

Aztán gellert kapott a folyamat, a Mol sajnos nem volt igazán sikeres, sok emberét hazahívta, miután jó sok pénzügyi invesztíció után sem tudott pénzt kihozni az országból. A konzulátus ugyan működik, de például a letelepedési kötvény biznisz jelentkezései kapcsán lehetett hallani, hogy az Erbílben beadott kérelmeket azért nem szokta Magyarország befogadni, azokat ugyanis kockázatosnak, nehezen ellenőrizhetőnek tartjuk.

Kurdisztán, különösen Erbíl, iraki mércével ma is gazdagabb, nyugodtabb és biztonságosabb helynek számít. Még az aktív harcok, légicsapások idején sem lehetett sokat érzékelni a háborúból. Az ugyan néha zavaró volt, hogy az egész országban lekapcsolták a netet, illetve a mobilhálózatot, hogy a dzsihadisták nehezebben kommunikáljanak a repülőkről, ahogyan az is erős látvány volt, hogy a vonatkozó nemzetközi szabályok ellenére az erbíli polgári reptér tele volt katonai gépekkel, de az emberek teljesen biztonságban élhettek.

Abban is dicséretes az ország, hogy Kurdisztán valóban toleráns. A nők legalábbis az elvekben egyenlőbbek, vannak pesmerga női egységek, rendeznek szépségkirálynő-választásokat, de azért valahogy mégsem lehet igazán nőket látni az utcákon, köztereken.

Érdekes, hogy a muzulmán Erbílben még az alkoholistákat is megtűrik, ők a város szélén nagy tüzek mellett szoktak alkoholt inni, kicsit olyan a látványuk, mint egy amerikai drogtanyának. De a legszimpatikusabb a vallási toleranciájuk, a hányatott jazidi nép például egyedül bennük bízhat a környéken.

Jazidik

A Kurdisztán területén élő jazidi kisebbség kifejezetten kurdbarát, mert Kurdisztán tényleg dicséretesen járt el a Szindzsár hegyeiben élő és alighanem a világ leghányatottabb sorsú népének segítésében. A jazidik kurmadzsi nyelven beszélnek, ami egy kicsit rokona a kurdnak, és egy titokzatos monoteista vallást követnek. A vallásalapító Adi sejk sírjához, illetve a jazidik központjában, Laleshben található szent pávaangyal szentélybe más vallásúak be sem léphetnek. Az iszlám legtöbb irányzatát azonban irritálják, a madár miatt sátánistáknak tartják őket és különös kegyetlenséggel vadásznak rájuk. A jazidi vallásba sem betérni, sem onnan kitérni nem lehet, aki nem jazidivel házasodik, feladja vallását. Összesen 300 ezer ember tartozik ma a nép-, illetve azt lefedő vallási csoporthoz, és annak ellenére még mindig léteznek, hogy a huszadik század kezdete óta e népcsoport ellen regisztrálták a legtöbb pogromot.

Miben bíznak a kurdok?

A fő kérdés az, hogy van-e bármi értelme a referendumnak, ha egyáltalán megtartják, hiszen ma már erről is folynak a viták. Még a kurdok között is vannak ellenzői egyébként a népszavazásnak, aminek az az oka, hogy van olyan politikai erő, amelyik nem szeretné, hogy Barzani nevéhez kötődjön a nagy tett. Olyan vádak is vannak, hogy az egész referendumot csak tétemelésre, vagyis későbbi tárgyalási pozíciók felépítésére használja fel az elnök.

Tapasztalatom szerint a kurdok nagyon azért nem tudják megkülönböztetni az európai kisállamokat, de most elég sokat emlegetnek Kurdisztánban egy igazán kicsi országot, Koszovót.

A kurd értelmezés szerint: a külföld, a nagypolitika általában soha nem támogatja a függetlenedési törekvéseket (láthattuk, a kurdokat most végképp senki sem biztatja). De a kurdok szerint Koszovó példája azt mutatja, hogy el kell indítani az éles leválást. Hiszen a világban folyamatosan alakulnak független államok,

Koszovót sem biztatta senki, de ma már az államok legalább fele elismeri.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!