Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Kiderült, hány ember életébe került az Iszlám Állam megtörése

2017.09.15. 16:45

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Envoy McGurk, az Egyesült Államok Iszlám Állam elleni harcáért felelős elnöki különmegbízott az iraki Kurd Autonóm Terület fővárosában, Erbílben.A tájékoztató nagy részén az amerikai álláspontot magyarázta az USA szempontjából igen kellemetlenül jött iraki kurd függetlenségi népszavazásról

Ez egy rosszul időzített és nem túl bölcs ötlet, ezért nem tudjuk támogatni.

McGurk a tájékoztatón érdekes részleteket árult el az USA által vezetett nemzetközi koalíció iraki harcáról. Kiderült például, milyen súlyos katonai áldozatokat voltak kénytelenek elszenvedni a piszkos munkát - azaz a szárazföldi harcot megvívó - iraki és kurd csapatok. A különleges megbízott szerint

2000 pesmerga szenvedett mártírhalált a hadjárat alatt, az iraki hadseregnek valószínűleg ötször ennyi halálos áldozatok kellett elkönyvelnie.

Ez a szám csak az Iszlám Állam elleni iraki frontra vonatkozik, a Szíriában harcoló kurd frakciók, a velük szövetséges arab milíciák, illetve Aszad-rezsim mellett harcoló szír, iráni és orosz csapatok veszteségei is hasonló nagyságrendre rúghatnak.

McGurk azt is elmondta, hogy igen hosszú, három éves hadjárat áll a szövetségesek mögött (a megbízott csak az Egyesült Államok belépésétől számol, valójában a háború már 2014 eleje óta tart). A tájékoztatón az is kiderült, hogy a Moszul bevétele óta lendületben lévő iraki haderő nem áll le - eddig sem állt le, a veszélyes bázisnak tartott Tel Afart szinte lendületből vették be -, és már gőzerővel készülnek az utolsó észak-iraki IS-erősség, a Kirkuktól nyugatra fekvő Havidzsa elleni ostromra, amit 2016 júliusában, a Moszul elleni hadjárat során teljesen elszigeteltek a Kalifátus többi részétől.