Súlyos pénzbüntetésre ítéltek három embert, akik nem segítettek egy összeesett nyugdíjasnak
Súlyos pénzbüntetést kapott két férfi és egy nő Németországban, mivel segítségnyújtás nélkül kikerültek egy bank előterében összeesett 83 éves embert, aki később meghalt, írja az MTI. A bank biztonsági kamerája felvette, ahogy 2016 októberében négy ember sétál be az esseni pénzintézetbe anélkül, hogy segítene az egy percen belül háromszor összeeső nyugdíjason. A férfi nem nyerte vissza öntudatát, és egy héttel később a kórházban meghalt.
Hétfőn a négy ember közül három, egy 39 éves nő és két férfi, egy 55 és egy 61 éves állt a bíróság elé Essenben. A negyedik személy ügyét egészségi okok miatt külön tárgyalják. A három beidézett azzal védekezett: azt gondolták, hogy egy hajléktalan fekszik a földön, de már mindhárman sajnálják a viselkedésüket.
A bíró, Karl-Peter Wittenberg a segítség elmulasztása miatt ítélte el őket. A rendőr, akit egy ötödik helyszínre érkező riasztott, hangsúlyozta, számára egyértelmű volt, hogy nem egy csavargóról van szó.
A vádlottak közül a két férfi 2400 euró (743 ezer forint) és 2800 euró (866 ezer forint), a nő pedig 3600 euró (1,1 millió forint) pénzbüntetést kapott. Ügyvédeik jelezték, hogy megfellebbezik a döntést.
A halottkém szerint ha az idős emberhez hamarabb hívtak volna mentőt, akkor sem biztos, hogy meg tudták volna menteni az életét. A férfi a többszöri összeesés miatt súlyos agysérülést szenvedett, de a nevét még meg tudta mondani a kiérkező rendőröknek.
Az ügy női vádlottja a bíróságon azzal védekezett, hogy már többször érte inzultus az utcán hajléktalanok részéről. A 61 éves férfi vádlott pedig felidézte, hogy amikor egyszer felajánlotta a segítségét valakinek az utcán, az csúnyán lehordta.
A német törvények szerint a segítségnyújtás elmulasztása miatt súlyos pénzbüntetés vagy akár egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.