Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Trump újabb atomválságot kavarhat

000 FG4WH
2017.09.20. 17:15

Bár Donald Trump ENSZ-ben elmondott, kőkemény, néhol már-már apokaliptikus tónusoktól sem mentes beszédéből a lapok – mi is –  leginkább az Észak-Korea elleni fenyegető szavakat emelték ki, tartalmilag mégis a legnagyobb újdonság talán az volt, hogy

Trump Észak-Korea mellé helyezett egy régi-új lator államot: Iránt.

Az elnök a síita teokráciát a régió főgonoszának kiáltotta ki, mely "aláássa a békét az egész Közel-Keleten" Libanontól Szírián át Jemenig.

Az amerikaiaknak nem tetszik, hogy Irán a Közel-Kelet nagy nyertese

A kritikában sok igazság van. Tény például, hogy Irán valóban a térség több országában támogatja a Szaúd-Arábia és Izrael elleni mozgalmakat, rezsimeket, terrorszervezeteket. Csakhogy pont a Trump által emlegetett jemeni polgárháború szörnyűségeiért legalább annyira felelősek a Trumpot varázsgömbbel, antiterrorista maszlaggal meg zsíros fegyvervásárlási szerződéssel elbűvölő szaúdiak, mint a húszi felkelőket támogató irániak. És az a beállítás is hamis, hogy Irán egy "demokráciának álcázott korrupt diktatúra, hiszen demokratikus döntései tavaly és idén is szembementek a vallási elit akaratával – hasonló demokratikus akaratnyilvánítás elképzelhetetlen lenne az Egyesült Államok Öböl-menti szövetségeseinél.

Trump szavaiból azonban süt az amerikai stratégák aggodalma Irán közelmúltbéli sikerei miatt:

  • Egyfelől aktív közreműködésével – nem elvitatva az orosz érdemeket – sikerült régi szövetségese, Bassár al-Aszad rendszerét megmenteni a 2015 derekára valószínűnek tűnő bukástól.
  • A véreskezű diktátor megmentése valóban kétes érdem, csakhogy közben Irán a felemelkedő Iszlám Állam elleni harcban is komoly szerepet vállalt Irakban és Szíriában egyaránt. És bár Bagdad talán tanult az Iszlám Állam leckéjéből és kevéssé erőlteti a felekezeti politikát, Teheránnak mégis óriási befolyása van a síita többségű kormányra.
  • Jemeni pártfogoltjai, a húszi gerillák két és fél éve derekasan tartják magukat a szaúdiak által vezetett Öböl-menti koalíció óriási túlereje ellen.
  • A síita Hezbollah pozíciói is erősödtek Libanonban a 2006-os háború óta.
  • Az Öböl-országok belharcát is felhasználta arra, hogy a szaúdiak által betámadott Katarhoz közelebb kerüljön.

És ami talán a legfontosabb: a szíriai fegyvernyugvásról szóló tárgyalások során – az USA berzenkedése ellenére – Oroszország és Törökország is egyenlő partnerének ismerte el, azaz

Iránt egyáltalán nem lesz olyan könnyű páriának bélyegezni majd elszigetelni, mint Észak-Koreát.

Tagadhatatlan, hogy az iráni sikerek részben a nyitás után megnövekedett mozgástér számlájára írhatók, de a fejleményeket úgy is fel lehet fogni, mint a 90 milliós Irán gazdasági-politikai reintegrációját a térség hatalmi hálójába.

Trumpnak ezzel kellett volna kezdenie az elnökséget

Miről is szól az atomalku?

Irán a nagyhatalmakkal kötött, sok kitételt tartalmazó szerződésben vállalta a hadi célokra felhasználható programjainak leállítását, illetve lassítását, valamint elismerte a Nemzetközi Atomügynökség ellenőrzési jogát. Cserébe a nagyhatalmak feloldották az Irán gazdaságát legjobban sújtó nemzetközi szankciókat, például az olajexport tilalmát és a külföldi bankbetétek befagyasztását. Az Iránnal szembeni szankciók azonban olyan sokrétűek, hogy többjük a mai napig érvényben maradt, illetve az USA újabbakkal egészítette ki.

Az elnök Iránnal kapcsolatban nem vádolható pálfordulással, hiszen már a kampányában kijelentette, hogy első hivatali napján fel fogja bontani "ezt a nagyon hülye vezetők által, inkompetens módon tárgyalt" megállapodást. És többi elképzeléséhez képest ebben nem is nagyon tért el a republikánus fősodortól, mely szintén hevesen ellenezte az Obama-kormányzat tárgyalását, majd megállapodását Iránnal – sőt, a Kongresszus mindkét házában le is szavazták.

Érdekes módon, mégis Trump héjának tartott védelmi minisztere, James Mattis tábornok, aki – az Irán címzett kemény szavak mellett – Izraellel szemben is kitartott a nukleáris megállapodás mellett, és elérte, hogy Trump kétszer is megújítsa azt. A katonai vezetés ugyanis tisztában van azzal, hogy ha kenyértörésre kerül sor, Irán még Észak-Koreánál is keményebb dió lenne, amellett pedig pont az észak-koreai válság bizonyítja nap mint nap, hogy

ha valaki nem akar háborúzni, akkor nagyon nem éri meg lemondani az összes köztes kényszerítő eszközről.

De közeledik október 15, a szerződés szokásos felülvizsgálatának időpontja, amikor az elnök akár fel is mondhatja a megállapodást. Ehhez az amerikai szankciók és iráni fenyegetőzések spirálja mellett Trump és a republikánusok belpolitikai válsága is elvezethet. Ugyanis odahaza sem az elnök, sem kongresszusi többségen ülő pártja nem képes végigvinni a törvényhozási terveit. Az egészségügyi reform becsődölését követően az adóreform leglényegesebb kérdéséről (ami természetesen az, hogy Miből?) sem tudnak megegyezni, és a továbbra is történelmi népszerűtlenségnek örvendő Trump már a demokratáknak rázza a kezét néhány pontnyi javulásért.

És ebben a helyzetben bármennyire is közhelyes, mégis eredményes húzás lenne egy kis nemzetközi válság. Szíriát is a volt nemzetbiztonsági tanácsadójának orosz kötődései miatt dúló botrány közepén büntette meg néhány Tomahawk-kal, és ez volt az utolsó olyan alkalom, amikor Trump mérhető népszerűség-növekedést tudott elkönyvelni.

Irán nem vett vissza a fenyegetésből

Az érme másik oldala, hogy

egyáltalán nem lenne meglepő, az USA egyszer csak besokallna, és felmondaná az atommegállapodást.

A perzsa állam ugyanis lényegében a megállapodás aláírása óta tesztelgeti az amerikaiak türelmét, és – még csak nem is csöndben – fejlesztgeti csapásmérő rakétaerejét. Az irániak önvédelmi alapon már rendelkeznek Rijádot vagy Tel-Avivot is elérő, többfokozatú meghajtással és meglehetősen pontos célzórendszerrel ellátott rakétákkal, melyek gyártására és fejlesztésére alig egy hónapja irányoztak elő újabb összegeket.

A rakétarendszerek a Forradalmi Gárda irányítása alatt állnak. Ez a befolyásos elitosztag nem az állam, hanem az iszlám köztársaság védelmére esküdött fel, és jelentős autonómiát élvez műveleti téren is, valóságos hadsereg a hadseregben. A Forradalmi Gárda sosem rejtette véka alá azt, hogy a rakétákat Izraelnek szánják, és ez a nyílt agressziós szándék nyilván nem veszi ki jól magát akkor, amikor közben az iráni elnök önvédelemről magyaráz.

A rakétákkal ráadásul nyilván nem virágcsokrokat vagy röpcédulákat akarnak kézbesíteni, egy ilyen ballisztikus rakétánál lényegében egyetlen csomagnak van értelme:

az atomtöltetnek.

Ugyan Irán vállalta, hogy lemond a bombagyártásra felhasználható dúsított urán előállításáról (Teherán amúgy a nyilvánvalóan katonai célú fejlesztéseit is polgári célúnak állította be) de az elmúlt években mindig felbukkantak gyanús jelek – a nehézvíz-előállítási limit megszegésétől az ellenőrzés szabotálásáig - arra nézvést, hogy Irán nem akar lemondani az atomfegyverről. Az utóbbi hónapokban pedig felmerült a gyanús katonai létesítmények, például a Parcsínban található laboratóriumok ellenőrzésének szükségessége is. Izraeli lapok pedig pont az ENSZ-közgyűlés – és Benjamin Netanjáhú látogatása – előtt szellőztették meg, hogy az utóbbi időkben szinte semmilyen fontos létesítménybe nem engedték be az Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit.

Az alku vagy nem alku-kérdését bonyolítja, hogy az atommegállapodás Iránban sem örvend egyöntetű népszerűségnek. Ennek egyik oka a csalódás: Haszan Róháni elnök annak idején túl nagy elvárásokat támasztott a szankciók utáni gazdasági fellendüléshez, melyek egyelőre csak részben éreztetik hatásukat. A másik pedig az iráni radikálisok befolyása, akik szerint az Egyesült Államok egy kedvezőtlen megállapodásba csalta bele Róhánit, melyben az elnök évtizedekkel visszavetette az ország biztonságának és alkuképességének legfőbb zálogát jelentő - számítások szerint a megállapodás idején már csak két-három hónapnyi munkát igénylő - atomfegyver kifejlesztését, miközben Trump egyik napról a másikra új szankciókkal sanyargathatja  őket.

Róháni azonban valószínűleg jól látja azt, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben az USA csak retorikai szinten engedheti meg magának a konfliktus kiélezését. Ahogy a CNN-nek egy nappal Trump kirohanása előtt adott interjújában megjegyezte, Amerika nem sok nyereséget remélhet a nukleáris megállapodás felmondásától, ellenben súlyosan károsítaná a belé vetett nemzetközi bizalmat. Ráadásul az USA  közel-keleti szövetségeseit leszámítva meglehetősen egyedül áll a harciasságával.  Az Iráni olajiparban gazdaságilag is érdekelt Oroszország és Törökország biztosan nem csatlakozna az újbóli szankciókhoz, de könnyen lehet, hogy az utóbbi két évben milliárdos befektetésekkel jelentkező európai szövetségeseknek sem fűlne a foga a 2015 előtti állapothoz való visszatéréshez, az Iszlám Állam fenyegetésétől szabadulófélben lévő régió látványos destabilizálásához és persze legkevésbé egy új atomfenyegetéshez. 

(Borítókép: Haszan Róháni iráni elnök és Hoszein Dehgán védelmi miniszter a Bavar 373 rakétavédelmi rendszer mellett Teheránban az elnöki hivatal által 2016. augusztus 21-én kiadott felvételen. Fotó: AFP)