Megtalálták a svéd újságíró levágott fejét

2017.10.07. 11:27

Megtalálták a rejtélyes körülmények között meghalt és megcsonkított svéd újságíró, Kim Wall levágott fejét és lábait - ezt jelentette be szombaton a dán rendőrség. A testrészeket búvárok találták meg még pénteken egy zsákban, egy másik zsákkal együtt, amelyben a nő cipői és ruhái voltak egy késsel együtt. A két zsákban fémnehezékek is voltak, hogy azok a víz alatt maradjanak. A dán rendőrség szakértői a fogsora alapján azonosították a holttestet. 

Kim Wall-t augusztus 10-én látták utoljára élve, amikor felszállt Peter Madsen dán feltaláló saját építésű tengeralattjárójára, majd augusztus 23-án megtalálták a nő megcsonkított holttestét. Madsen, akinek a tengeralattjárója elsüllyedt, először azt mondta, hogy tudtával Wall épségben kiúszott a partra a baleset után, később pedig azt mondta, hogy a nő abba halt bele hogy  a tengeralattjáró fedélzeti nyílásának súlyos ajtaja véletlenül  a fejére rácsapódott, ő pedig a tengerbe temette a nőt. A rendőrök viszont Wall holttestén 15 késszúrás és fűrészelés nyomait találták, ami hitelteleníteni látszik Madsen sztoriját. Madsen sztoriját pedig tovább hitelteleníti, hogy 

Kim Wall koponyáján nem találták nyomát annak, hogy baleset érte volna.
Peter Madsen
Peter Madsen
Fotó: Bax Lindhardt / AFP

Madsen számítógépén videofelvételeket találtak arról, ahogy más nőket kínoz és öl meg, bár a férfi tagadja, hogy azok az ő felvételei lennének. A dán ügyészség emberöléssel gyanúsítja Madsent.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport