Valér
4 °C
8 °C

Portugáliában vádat emeltek egy volt miniszterelnök ellen

2017.10.11. 17:25

Négy évnyi nyomozómunka után a portugál ügyészség szerdán egy 4000 oldalas vádemelést tett le az asztalra, melyben José Sócrates volt miniszterelnököt többek között vesztegetéssel és pénzmosással gyanúsítja.

A szociáldemokrata politikus 2005 és 2011 között volt portugál miniszterelnök, miután a Szocialista Pártot története legjobb választási eredményéhez, és ezzel abszolút többséghez juttatta a parlamenti választásokon 2005-ben. Azonban miután 2009-ben már csak egy szűk többséget tudott összehozni, de amikor a gazdasági-pénzügyi válságra adott válaszként összeállított megszorító csomagját a parlament 2011-ben elutasította, lemondott.

Sócratest 2014-ben vették őrizetbe,  majd átkerült házi őrizetbe, végül vizsgálati fogságba. A gyanú szerint még miniszterelnökként kulcsfontosságú szerepet játszott egy csalásban, amelyben az Espirito Santo bankbirodalom, illetve a Portugal Telecom távközlési vállalat egykori vezetői is érintettek voltak. Mindkét vállalkozás időközben megszűnt létezni, eurómilliárdos veszteségeket okozva az adófizetőknek és a részvényeseknek is. Sócrates valószínűleg milliókat keresett az üzleten. 

Az ügyészség szép kis vádlistát állított össze; Sócratest ugyanis a következőkkel vádolja:

  • három rendbeli hivatali vesztegetés,
  • 16 rendbeli pénzmosás,
  • kilenc rendbeli okirathamisítás,
  • és háromrendbeli adócsalás

(MTI)