A tüntetők fújolása miatt nem tudta elmondani a beszédét az alt-right sztár

2017.10.20. 11:32

Tüntetők százai skandálva hiúsították meg, hogy a fehér felsőbbrendűségben hívő Richard Spencer elmondja a beszédét egy floridai egyetemen. A rasszista alt-right-sztárnak nagyjából 30 támogatója jelent meg a gainsville-i intézmény nagyelőadójában, miközben a jóval többen lévő ellentüntetők egyebek mellett azt skandálták, hogy "Nem kérünk Spencerből", "Húzz haza", és "Nácik, haza!".

Spencer volt az egyik szervezője a halálos tragédiába torkolló charlottesville-i demonstrációnak. Félve az akkori összecsapások megismétlődésétől, nagy biztonsági készültség előzte meg a mostani rendezvényt, az utcákon rendőrök vigyázták a rendet, helikopterek, drónok köröztek a levegőben, a floridai kormányzó pedig szükségállapotot rendelt el. 

Spencer a színpadra lépve, a bekiabálásokat, fújolást hallva azt mondta: "Ez egy nagyszerű üdvözlés. Köszönöm a fogadtatást. Készen álltok egy beszélgetésre?". Aztán azzal folytatta, hogy "Egész este ezt csináljátok majd? Vettem az üzenetet, most miért nem beszélgetünk? Szóval nem hisztek a szólásszabadságban, ugye? Gyáván le akartok nyomni egy mozgalmat, ami egyre nagyobb, és a fehér emberekért áll ki." Spencer végül elhagyta a színpadot, amikor az ideje lejárt.

Az Alachua megyei seriff azt közölte, hogy két embert állítottak elő. Az egyiket azért, mert fegyver volt nála, állítólag őt a média bérelte fel biztonsági kísérőembernek. 

Az egyetem azt közölte, hogy nem akart helyet adni a rendezvénynek, de a törvény alapján kénytelen volt. Spencer szervezete, a National Policy Institute 10 ezer dollárért bérelte ki a területet. (A dilemmáról, hogy az amerikai egyetemek mit kezdjenek a kirekesztő beszéddel, itt írtunk nagy cikket.) 

A tömeg egy horogkeresztes pólóba öltözött férfit megütött, és kitessékelt.

(BBC, Afp/Telegraph)



  • Bérelnék
  • Bankszámla