Hedvig
4 °C
15 °C
80 464 szavazat
112 525 szavazat

Az Interpolt kicselezve körözteti Moszkva Putyin kritikusát

2017.10.22. 10:43

Az Interpol körözési listájára tette fel Oroszország Bill Browdert, az egykor legnagyobb oroszországi befektetői alap létrehozóját, Vlagyimir Putyin egyik legnagyobb kritikusát. Az angol-amerikai üzletember közbenjárására fogadta el az Egyesült Államok a Magnyitszkij-törvényt, amely legalább annyira fáj Moszkvának, mint a nemzetközi szankciók.

Ennek alapján mindazok az orosz hatósági személyek, akiknek közük lehetett az előzetes letartóztatásba helyezett 37 éves Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló halálához, nem utazhat az Egyesült Államokba, számláit zárolják, pénzügy tranzakciókat sem ők, sem rokonaik nem hajthatnak végre amerikai pénzintézetek közreműködésével.

Bill Browder a Hermitage Capital Management vezetőjeként volt kapcsolatban Magnyitszkijjal, aki bizonyítékokkal állt elő, hogy nem az orosz hatóságok által 230 millió dolláros adócsalással vádolt befektetői alap követett el bűncselekményt, hanem annak papírjait felhasználva maga az orosz rendőrség és ügyészség térített el költségvetési pénzeket. Magnyitszkij ezután került előzetesbe, ahol egy év után, a fogvatartási körülmények és a tőle megtagadott orvosi segítség hiánya miatt halt meg.

Browdert távollétében 9 év börtönre ítélte az orosz bíróság, Magnyitszkijról pedig, példátlan módon, halála után mondta ki a bíróság a bűnösségét.

Kiskapu az Interpolhoz

Moszkva 2012-ben és 2015-ben is kérte Browder nemzetközi körözését, de a nemzetközi szervezet mindeddig elutasította, arra hivatkozva, hogy a jelek szerint politikai motiváció húzódik a szándék mögött. Most azonban ismét egyoldalúan feltette a körözési listára – a Guardiannak nyilatkozó Browder szerint már ötödször –, amihez nem kell egyeztetnie, így egy ideig megjelenhet az Interpol felületén, a korábbi elutasítások ellenére.

Az Európa Tanács korábban már elítélte Oroszországot azért, mert Browder ügyében politikai céllal próbálta felhasználni az Interpolt.