Vilhelmina
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

A kínai babák több mint fele másodikként érkezik a családokba

2017.10.31. 10:12

Az év első nyolc hónapjában született babák több mint fele második gyermekként érkezett a családba Kínában - írja az MTI. 

A 2017 január eleje és augusztus vége között született 11,6 millió csecsemő 52 százalékának van idősebb testvére - mutatott rá Vang Pej-an, a Nemzeti Egészségügyi és Családtervezési Bizottság elnökhelyettese egy pekingi demográfiai fórumon.

A bizottság szerint 2016-ban rekordszámú, 18,5 millió baba született kórházban, 1,3 millióval több, mint 2015-ben. A 2016-os újszülöttek közel 45 százalékának volt már testvére.

Az egykepolitikát, csaknem négy évtizedét követően Peking 2016-ban oldotta fel, azóta a párok két gyermeket is vállalhatnak.

A változásokhoz az adópolitika, a társadalombiztosítási, lakhatási és foglalkoztatási rendszer is igazodni fog, a második gyereket vállalók pedig további támogatásokra számíthatnak.

Kína 2016-ban összesen 2,9 milliárd jüant (mintegy 114,5 milliárd forintot) különített el szülészeti és gyermekgyógyászati osztályok építésére. Peking azt tervezi, hogy 2020-ig 89 ezerrel bővíti a szülészeti férőhelyek számát, és 140 ezerrel több szülészorvost és bábát foglalkoztat majd.