Friderika
12 °C
29 °C

Megkezdődött a muszlim tengerészeket részegen terrorizáló főtörzs pere

2017.11.01. 19:38

Az amerikai zsargonban a drill instructor olyan őrmestert, vagy kiképző tisztet jelent, aki brutális technikával betöri az újoncokat. Az amerikai Joseph Felix is egy ilyen főtörzsőrmester volt, aki kifejezetten utazott a muszlim vallású katonákra, ami miatt három ügyb miatt, többek között egy öngyilkossággal kapcsolatban is bíróság elé állították. A vád szerint ezeket a zaklatásokat részegen követte el. 

A szemtanúk és a sértettek beszámolói szerint az volt az alap, hogy a muszlim vallású sorkatonákat terroristának szólította. Egy esetben azonban egy katonát éjjel felkeltettek, hogy a zuhany alatt fekvőtámaszokat nyomjon miután arcon könyökölték, majd vizesen betették az alagsor ipari szárítójába, ahol zúzódásokat és égési sérüléseket szerzett. A szerkezetet néha megállították, hogy megkérdezzék, hogy még mindig muszlim-e, amire ha igen volt a válasz, visszakapcsolták a szárítót. A sértett harmadjára nemmel felelt, ekkor hagyták abba a kínzását. 
A tiszt nyugalma csak egy napig tartott, másnap éjjel megint felébresztették, hogy összekötözzék végtagjait, és arra kényszerítsék, hogy így próbáljon meg menetelni a hálóteremben, miközben azt kellett üvöltenie, hogy "Allah akbar". A megalázott tiszt szerint Felix és segítői is részegek voltak, érezte rajtuk az alkohol szagát, amikor lefogták. 

Egy öngyilkossággal is összefüggésbe hozták a kegyetlen őrmestert, egy tisztet megállás nélkül pofozott, amikor az kirohant a teremből, és leugrott 12 méter magasról egy betonlépcsőre. A férfi pár óra múlva a kórházban belehalt fejsérüléseibe. A vád nem teszi felelőssé az öngyilkosságért az őrmestert, de az azt megelőző pofozkodást, és zaklatást vizsgálja.  

Az ügyben külön érdekesség, hogy a 76 tanú között van Michael Eldridge őrmester is, aki több esetben is Felix társa volt, és annak ügyvédje szerint a legkegyetlenebb dolgokat ő követte el, többek között az ipari szárítós esetnek is ő volt az ötletgazdája. 

Az esküdtszékben nyolc Felix-szel megegyező, vagy magasabb rangú őrmester foglal helyet, és már hadbíróság előtt áll felettese is, aki nem észlelte időben a visszaéléseket és bántalmazásokat. 

(via Washington Post)