Albert, Lipót
3 °C
12 °C

Jemenből indított rakétát fogtak a szaúdi főváros felett

2017.11.04. 20:44 Módosítva: 2017-11-05 01:50:45

Rijád felett fogtak el egy Jemenből indított ballisztikus rakétát a szaúdi hatóságok, írja a BBC és a CNN. Helyszíni beszámolók szerint a főváros nemzetközi repülőterén tisztán lehetett hallani, amikor földet érés előtt lelőtték a rakétát.

Egy jemeni sííta húszi lázadókhoz köthető tévécsatorna számolt be a Burkan 2-H típusú, jemeni fejlesztésű rakétáról, amelyek 800 kilométeres hatósugárban képesek találatot okozni. A csatorna szerint a rijádi King Khalid Nemzetközi Repülőtér volt a célpont.

A szaúdi állami média szerint egy kisebb méretű ballisztikus rakétáról van szó, amely végül nem okozott semmiféle kárt. Ha eltalálja a célpontot, óriási pusztítást okozott volna a bomba, a reptér évente 22 millió utast fogad, ez a budapesti Ferihegy átutazóinak nagyjából duplája.

Jemenben Abed Rabbó Manszúr Hádi szunnita elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a síita húszi felkelőkkel és az arab tavasz nyomán lemondó, de továbbra is aktív Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. Szaúd-Arábia egy összerántott koalíció élén 2015 márciusában avatkozott be a jemeni polgárháborúba a régiós rivális Irán által támogatott, és a fővárost, Szanaát elfoglaló síita húszi lázadók ellen.

A jemeni helyzetről ebben a cikkben olvashat részletesebben:

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?