Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Az élet írja 1917 centenáriumát

2017-11-05T110818Z 1480229295 RC13648DBE00 RTRMADP 3 RUSSIA-PARA
2017.11.07. 08:34
Trükközve emlékezik meg az orosz állam a forradalom 100. évfordulójáról. Már az elnevezés is kérdéses, már rég se nem nagy, se nem októberi, se nem szocialista, sőt, bő tíz éve nem is ünnepnap a Szovjetunió felbomlása után egy ideig a megbékélés napjának nevezett november 7. Mostanra „orosz forradalomra” egyszerűsödött az elnevezés, bár az is vita tárgya, hogy egyáltalán orosz és forradalom-e.

A Kreml sem tudja hova tenni a mégis megkerülhetetlen centenáriumot, úgyhogy történelmi bűvésztrükkhöz nyúlt: nem a bolsevik hatalomátvétel kezdetét jelentő november 7-ét ünneplik meg a Vörös téren kedden, hanem az azt éltető 1941. november 7-i katonai parádét ismétlik meg, amely arról híres, hogy az ott felvonulók egyenesen a frontra mentek az ország nyugati felét alig öt hónap alatt elfoglaló náci Németország és szövetségesei ellen harcolni. Így is hirdetik meg az eseményt: megemlékezés a híres felvonulás 76. évfordulójáról.

A trükk mindent elmond arról, milyen ellentmondásosan viszonyul a mai Oroszország a XX. századi történelméhez. Nemcsak 1917-hez, hanem az utána kiépült sztálini rendszerhez, amelynek végső értékelésében legfontosabbként ott van a náci Németország legyőzése, egy szuperhatalom megteremtése, ami egyre inkább elhomályosítja a repressziók, az etnikai tisztogatások, a Gulag évtizedeit, de még azt is, hogy az 1937 utáni sztálini tisztogatások alatt lefejezett hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett el a háború elején.

Az 1941-es felvonulásra való emlékezés azért is praktikus, mert így a centenáriumot az egyértelmű győzelemmel végződő II. világháborúhoz lehet kötni, amelynek lezárása, május 9. az egyetlen vitán felül álló ünnepe Oroszországnak. (A november 7-ét leváltó november 4-ről kevesen tudják, hogy miről szól – Moszkva 1612-es felszabadításáról a lengyel uralom alól a Minyin és Pozsarszkij vezette népfelkeléssel –, de még kevésbé világos, mihez kezdjenek az oroszok az egy ideig a függetlenség napjaként ünnepelt június 12-vel, a Szovjetunió felbomlásához kötődő piros betűs nappal.)

Párhuzamos emlékezet

De mégsem lehet azt mondani, hogy az orosz állam elhallgatja a történelem sötét fejezeteit, sokkal inkább van szó tudathasadásos emlékezésről. Lehet beszélni a tragédiákról, etnikai tisztogatásokról, milliók bebörtönzéséről, a „semmivel sem igazolható szenvedés” az elnök szájából is elhangzik, amiből úgy is tűnhetne, hogy az ország készen áll a történelmi szembenézésre. De aztán valahogy az emlékezés mégis egymástól elszigetelt értékeléshalmaz marad, érintetlenül hagyva az ebből következő ellentmondásokat. Vlagyimir Putyin korábbi nyilatkozatai alapján történelmi tragédia volt a cári Oroszország szétesése, de geopolitikai katasztrófa volt annak a Szovjetuniónak az 1991-es szétesése is, amely épp az 1917-es tragédiából/forradalomból/német titkosszolgálati akcióból született.

Legjobb példa a kettősségre a politikai repressziók áldozatainak október 30-án felavatott emlékműve. A hatalmas, 32 méter hosszú, hat méter magas, emberalakokkal teli bronzfal előtt Putyin úgy tartott beszédet a sztálini nagy terror éveiről, amikor „milliók lehettek abszurd vádak alapján a nép ellenségei”, kerülhettek börtönbe vagy kivégző osztag elé, hogy egyetlen egyszer sem ejtette ki Sztálin nevét. (1937 augusztusától 15 hónap alatt másfél millió embert tartóztattak le, 600 ezret végeztek ki az akkor 160 milliós Szovjetunióban.)

Mindezt úgy, hogy az elnök arról beszélt: szembe kell nézni a múlttal, persze nem az elszámoltatás a cél, hanem a megbékélés, de pontosan fel kell tárni az okokat, hogy hasonló soha többé ne ismétlődhessen meg. Eközben Sztálin egyre inkább reneszánszát éli, az ország megmentője, aki az újabb értelmezések szerint kényszerpályán mozgott egy ellenséges világban, ahol a későbbi nyugati szövetségesekkel okkal volt bizalmatlan, amivel ismét a sztálini terror súlyát relativizálják.

De mi legyen 1917-tel?

A polgárinak is csak jobb híján nevezhető, a monarchiát megdöntő februári forradalomról eleve nem sok szó esik, a történelmi közjátéknál nyilván fontosabb a bolsevik hatalomátvétel. Szentpéterváron – megint csak légiesítve, történelmi elmélyülés nélkül –a hétvégén az Ermitázsra és az Auróra cirkálóra vetített fényjátékkal emlékeztek meg november 7-ről (vagyis az akkor érvényes Julián-naptár szerint október 25-ről, amely csak az 1918-ban bevezetett Gergely-naptárral került át novemberre).

Nagy beharangozóval készült viszont két sorozat is a forradalomról, mindkettőt egy-egy állami csatorna indította el november 7. előestéjén. A címek beszédesek: az egyik Trockij, a másik a Forradalom démona. Előbbi értelemszerűen a címszereplőn keresztül mutatja be a forradalmat, utóbbi fókuszában megint csak nem Lenin áll, hanem Izrael Lazarovics Gelfand (mozgalmi nevén Parvus), aki a balkáni háborúktól kezdve fegyverkereskedelemből meggazdagodott orosz kommunista forradalmár volt nyugati emigrációban, és akinek – a film szerint – kulcsszerepe volt abban, hogy Lenin a németektől szerzett pénzen eljuthatott 1917 áprilisában Oroszországba forradalmat csinálni. A történelemre csak nagy vonalakban szorítkozó forgatókönyv tehát erősen összeesküvés-elméletes, ami jól illeszkedik a mai orosz vezetés világmagyarázatába:

ellenségek vesznek körül, akik ügynökeiken keresztül mérgeznék Oroszországot. 

Jellemző jelenet, hogy Parvus az ágyban kacarászó szeretőjével vitatja meg, ki is lenne jó a forradalom kirobbantására, ha már egyszer sikerült ehhez pénzt kicsikarnia az Oroszországgal javában harcoló Németországtól, vagy az, hogy Lenin az imidzsétől később elválaszthatatlan sapkát a feleségénél, Nagyezsda Krupszkajánál a sejtések szerint jóval forróbb szenvedéllyel szeretett Inessza Armandtól kapta.

Lenin a film első részei alapján inkább egy okos pojáca, mint céltudatos vezető, például Parvus győzködi arról, hogy a forradalom közeleg, miközben Lenin csalódottan arról beszél, hogy az orosz nép sajnos minden szenvedést eltűr.

A Trockij-sorozat – amelyben az 1940-ben Sztálin által Mexikóban meggyilkoltatott forradalmárt a Magyarországon az Éjszakai őrjárat főszereplőjeként ismert Konsztantyin Habenszkij alakítja – a forgatókönyv alapján Lenint megint csak háttérbe szorítja.

Emlékezés nincs, letartóztatás van

A városon sem látszik a centenárium, leszámítva a Vörös tér környékét a már említett 1941-es parádéra megismétlésére való készülődés miatt. (Így a Lenin-mauzóleum sem látogatható.)

A visszafogottság pedig még látványosabb volt abban, ahogyan az állami sajtó nem vitte túlzásba a november 5-i ellenzéki tüntetésekről szóló híreket. Pedig több mint 370 embert állítottak elő, főleg Moszkvában, a szélsőjobbosnak mondott, a bíróság által alig két hete betiltott, furcsa nevű Artpodgotovka (Művészeti felkészítés – bár az art a nehéztüzérség rövidítését is jelentheti) tiltakozásain. (Az előző napokban országszerte több tagját vették őrizetbe, esetenként terrorista előkészületek gyanújával.)

A szervezet vezetője az 53 éves Vjacseszlav Malcev, akit idén már többször ítéltek 10-15 napos elzárásra a tüntetésekért, ami ma már a parlamenten kívüli ellenzék vezető alakjainak hétköznapjaihoz tartozik: a legismertebb ellenzéki, Alekszej Navalnij is rendszeresen kapja ezeket a büntetéseket. A haságok által nem jóváhagyott tüntetéseken Malcev meghirdetett programja szerint a tiltakozók addig maradtak volna kint, amíg Putyin le nem mond.

Malcev nyíltan Putyin-ellenes, parlamentbe jutása esetére azt ígérte, impeachmentet kezdeményez az elnök ellen, de különösen nem Kreml-konform azzal a követelésével, hogy Oroszország kössön békét Ukrajnával. Önmeghatározása azonban jól mutatja az abszurd politikai légkört is: nacionalista anarchista, aki elismeri, hogy a populizmus fontos eszköz a választók meggyőzésében. Közvetlen demokráciát ígér, választott ügyészekkel és választott rendőri vezetőkkel. nagyobb regionális önállósággal.

Nyáron Malcev elhagyta az országot, távollétében elfogatóparancsot adtak ki ellene. A politikus – aki megjárta a Putyint támogató Egységes Oroszországot, majd kereste a kapcsolatot a kommunista párttal, végül a Putyin-ellenes egykori kormányfő, Mihail Kaszjanov vezette PARNASZ-ban kötött ki – most a Youtube-on fordul a híveihez, forradalmat ígérve. Végül is, így nincs is szükség külön megemlékezésre 1917-ről, egy jóval szoftabb verzióban, politikai foglyokkal, emigráns forradalmárokkal az élet ezt lejátssza magától a posztszovjet Oroszországban.

(Borítókép: Az orosz hadsereg korabeli egyenruhába öltözött katonái az 1941-es történlemi katonai parádé évfordulójára próbálnak a Vörös téren 2017. november 5-én. Fotó: REUTERS/Grigory Dukor)