Illés
17 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Kim Dzsongun atomrakétával lőtt szét egy kismacskát

GettyImages-457352819
2017.11.08. 07:09
Óriási piacuk van az észak-koreai híreknek és főleg az első kézből származó történeteknek. Azonban mára mintha sikerült volna túltolni a dolgot: hiába brutális a phenjani rezsim, és hiába tiporják páros lábbal az emberi jogokat az országban, azért az észak-koreai kegyetlenségekről szóló sztorik nagy része legalábbis megkérdőjelezhető hitelességű. Egyre többről pedig kiderül, hogy teljesen kamu. Amivel főleg az a baj, hogy látszólag egyes politikusok is hajlamosak elhinni őket.

Kim Dzsongun tinédzsereket raboltat el iskolákból és tesz szexrabszolgává; egy zenekart egy stadionban légvédelmi gépágyúkkal végeztetett ki, majd a maradványaikon tankokat vezényelt át; védelmi miniszterét szintén légvédelmi ágyúval lövette szét egy kisebb tömeg előtt; saját nagybátyját kutyákkal etette meg, egész pontosan 120 kiéheztetett fenevadat eresztett rá a meztelenül ketrecbe zárt öregre; de szeretőjét is kinyíratta egy nyilvános szeánszon. 

Már ha lehet hinni az Észak-Koreából kiszivárgó híreknek, illetve az Észak-Koreából elmenekült emberek sztorijainak. Amivel csak az a baj, hogy ezeket egyrészt lehetetlen második forrásból megerősíteni; másrészt a sztorik elég gyakran hajlamosak megváltozni az idő folyásával, ahogy több részlet kerül napvilágra. 

Nem véletlen, hogy a fenti történetek nagy része első hallásra is túl jó (azaz túl brutális), hogy igaz legyen. A diktatúrából elmenekült emberek egy része számára ugyanis a sztorizás ha nem is az egyetlen, de legalábbis a legjobb lehetőség arra, hogy valamiféle (el)ismertséget, na meg pénzt szerezzenek új hazájukban. Miután pedig a horrorsztorik iránti kereslet hatalmas, mindig lesznek páran, akik kielégítsék.

Ebből pedig az is következik, hogy

amit Észak-Koreáról tudunk és hallunk, annak nagy része nem kifejezetten megbízható.

Amivel nemcsak az átlag-újságolvasót húzzák csőbe gyakran, hanem nemzetközi szervezeteket, alkalomadtán politikusokat is. Ami különösen veszélyes egy olyan helyzetben, amikor az Egyesült Államok elnöke egy bulvárfaló volt realitysztár.

Lárifári

Persze azt senki nem vonja kétségbe, hogy Kim Dzsongun a világ egyik legbrutálisabb diktátora, és minden bizonnyal rettenetes lehet Észak-Koreában élni. És általában véve az is nagy bizonyossággal megerősíthető, hogy az észak-koreai hatalomgyakorlási módszerek valóban elég eltérőek a világ többi részén szokásostól, más szóval a kivégzések és a brutális tisztogatások az ottani politikai élet részét képezik. 

Pont ezért is hajlamosak az emberek nagyjából bármit elhinni és leírni az északi rezsimről – főleg, ha egy észak-koreai menekült mondja. Az ő horrorsztorijaik, de igazából bármilyen, közepesen ismert forrásból származó mendemonda gyakorlatilag ellenőrzés nélkül szokott végigvágtatni a világsajtón, erősítve azt a képet, hogy Phenjanban tényleg mindenkinek elment az esze. 

Az eddigi leghíresebb történet Sin Donghjuké. Ő a hírhedt észak-koreai börtöntáborokban átélt szörnyűségekről szóló memoárjával lett nemzetközileg ismert. A könyvet 27 nyelvre fordították le, sztorijai farvizén fogadta őt az amerikai külügyminiszter is, 2014-ben pedig az ENSZ észak-koreai emberi jogi visszaéléseket vizsgáló különbizottságának egyik „koronatanúja” lett.

Aztán más dezertőröknek feltűnt, hogy tanúvallomásainak bizonyos részletei nem nagyon stimmelnek, így Sin végül kénytelen volt visszavonni vagy megváltoztatni egy sor állítását. (Bár a vizsgálóbizottság szerint azért sokat nem számít a dolog, mert további 320 embert hallgattak meg, akik egybehangzóan kínzásokról és embertelen elbánásról számoltak be.)

Tízmilliókhoz jut el

Aztán ott van Pak Jeonmi, akinek története tízmilliókhoz jutott el a Youtube-on és más platformokon. Előadásain rendszeresen tömegeket ríkat meg brutális sztorijaival, többek között azzal, hogy anyját a szeme láttára erőszakolták meg kínai embercsempészek; vagy hogy 14 évesen az éj leple alatt magának kellett eltemetnie apja holttestét. A gond csak az, hogy minden egyes sztorijának legalább két-három verziója van, az elmondottak folyamatosan változnak. 

park

Rajtuk kívül még van jó néhány híres észak-koreai menekült, akinek sztorijairól kiderült, hogy nagyobb részt a képzelet szüleményei. Ahogy a cikk elején idézett szörnyűségekről is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nagyobb rész kamuk.

Ahogy a Washington Post újságírója fogalmazott,

nincs még egy ország a világon, amit ekkora hiszékenység övezne.

Észak-Koreával kapcsolatban nagyjából bármilyen pletykát kész tényként kezelni a nemzetközi sajtó, függetlenül attól, hogy az mennyire hihetetlen, vagy milyen forrásból származik.

Kereslet – kínálat

Ez a kamuhírek gyors terjedésének egyik fő oka. Észak-Koreából egyrészt valóban rettentő nehezen szivárognak az információk: még az amerikai és a dél-koreai hírszerzés is nehezen tud beférkőzni az országba, a nemzetközi sajtóról nem is beszélve. Az észak-koreai hírek iránti kereslet viszont nagy, hiszen elég sokak fantáziáját megragadja, hogy 2017-ben hogyan létezhet még egy ilyen brutális diktatúra, ami a jelek szerint sok téren megragadt az 1960-as években. A legnépszerűbb sztorik pedig pont a legbrutálisabbak, ahogy az lenni szokott.

A másik, hogy azért bőven van kínálati oldal is, csak nem mindig a legmegbízhatóbb fajtából. Manapság már több tízezres a diktatúrából külföldre menekültek száma, ám az észak-koreai horrorsztori-piac működéséből fakadóan közülük csak azokra kíváncsiak a nyugati újságírók és emberi jogi aktivisták, akik a legbrutálisabb sztorival tudnak előállni. Így aki szóhoz akar jutni, annak mindig kicsit nagyobbat kell mondania.

Nem jelentéktelen adalék, hogy manapság már

elég borsos ára tud lenni a menekültek meginterjúvolásának.

Egy közel két évtizede a szakmában dolgozó újságíró-kutató szerint egy menekült nyilatkozó óránként 200 dollárt is elkér, de rangjától és társadalmi státusától függően az órabér 500 dollár is lehet (ez kb. 135 ezer forint). 

De a hivatalos források sem mindig megbízhatók. A dél-koreai hírszerzés gyakran tart beszámolókat szöuli politikusoknak, akik aztán a sajtónak is szoktak szivárogtatni ezt-azt. Ám olykor ezekről az információkról is kiderül, hogy inkább pletykákon vagy alacsonyabb rangú források találgatásain nyugszanak, mintsem megerősített tényeken. Ráadásul mire ezek a hírszerzési értesülések eljutnak a sajtóig, számos szájon jutnak keresztül, ami miatt természetesen hajlamosak kiszíneződni

A nagy kereslet és a rossz minőségű kínálat pedig egy ördögi kört szül: a fentiek miatt az országról az utóbbi években egy teljesen karikaturisztikus, klisékre épülő kép alakult ki a világsajtóban. Miután pedig emiatt az átlag-újságolvasó és -hírszerkesztő számára Észak-Korea egy rossz vicc szintjére lett leegyszerűsítve, manapság már hajlamosak bármit elhinni. Például azt a legutóbbi (az Index által egyébként példamutató mértéktartással kezelt) sztorit is, amely szerint Kim Dzsongun iskolás szexrabszolgákat tart és légvédelmi ágyúval végeztetett ki egy zenekart.

Nincs más kiút

De természetesen nem csak szándékos hazudozás és pénzsóvár nagyot mondás van a furcsa sztorik mögött. Azt senki sem tagadja, hogy Észak-Koreában rettenetes a gazdasági és emberi jogi helyzet, gyakoriak a kivégzések, embereket rutinszerűen kínoznak, jelentős börtöntáborokat tartanak fent, a menekülés pedig rettentő megterhelő mind fizikailag, mind lelkileg.

Ezért aztán a menekültek elbeszéléseinek önellentmondásai gyakran fakadnak mentális traumákból, vagy esetleg otthon maradt családtagjaikat akarják védeni a részletek megmásításával. (A hátrahagyott családtagok általában súlyos büntetésre számíthatnak.) 

Másrészt a sztorizás és emberi jogi aktivizmus gyakran túlélési stratégia. Ahogy az északról elszökött emberek száma nő, úgy egyre többen vannak köztük azok is, akik szembesülnek vele, hogy új életet kezdeni elég nehéz:

  • a külvilágot nem értik;
  • előző életükben megszerzett tudásukat és tapasztalatukat nem nagyon tudják hasznosítani;
  • ráadásul Dél-Koreában erős diszkrimináció is éri őket.

Nem véletlen, hogy manapság egyre több olyan esetről hallani, hogy egy észak-koreai menekült meggondolta magát, és inkább vissza akar térni a diktatúrába, mert ott legalább kiismerte magát, és volt munkája.

Mások számára az érvényesülés és az elfogadás egyetlen vagy legalábbis legegyszerűbb módja, ha „professzionális dezertőrökké” válnak, azaz abból élnek, hogy a múltról mesélnek. Vagy esetleg dél-koreai realityshow-kban vesznek részt, ahol a tévéproducerek irányítása alatt sztereotip sztorikat mesélnek régi életükről. Ami számukra nem feltétlenül álommeló, hanem szükségszerűség.

Nem szabad elhinni, meg az ellenkezőjét sem

Persze az őrültség imázsára gyakran Észak-Korea is rájátszik. A KCNA hivatalos phenjani hírügynökség közleményei általában közepesen gyenge Ponyvaregény-stílusparódiának hatnak, amelyekben a furcsa inzultusok véletlenszerűen keverednek az erőszakos fenyegetések legkülönbözőbb formáival. És hát mégiscsak arról a rezsimről van szó, amelynek vezetője nemrég egy maláj reptéren két huszonéves nővel nyíratta ki féltestvérét. Miközben azt hangoztatja, hogy atomrakétákkal fogja elpusztítani Amerikát

Ennek ellenére az északi rezsim egyáltalán nem hibbant meg, sőt nagyon is számító, és ha eltekintünk egyes stiklijeitől, a maga módján nagyon is racionális. Ahogy egy elemző nemrég írta: Kim Dzsongun mesteri túlélő, nem egy őrült. Phenjan fő célja az 1950-es évek óta a névleg kommunista diktatúra túlélésének és függetlenségének biztosítása, a külső befolyás minimalizálása. Ezeket a politikai célokat egészen eddig sikerült megvalósítani.

Emiatt pedig kifejezetten veszélyes, hogy a médiában keringő horrorsztorikat vagy a menekültek feljavított sztorijait a politikusok is hajlamosak elhinni. Nemrég az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete is leőrültezte Kim Dzsonunt, de Donald Trump elnök is nagyjából úgy viszonyul hozzá, mint valami Bond-főgonoszhoz. Ha viszont hülyének nézzük az ellenséget, aki valójában nem is az, abból elég súlyos gondok születhetnek.

Miközben a szetereotip külső képekkel ellentétben Észak-Koreában állítólag erősen repedezik a diktatúra: éledezik a szabadpiac, az emberek jobbra-balra cselezik ki a hatóságokat, csempészett dél-koreai filmeket néznek, és magasról tesznek a kommunistákra. Bár az is igaz, hogy a fenti történet is egy észak-koreai dezertőrtől származik, ezért aztán nem feltétlenül szabad elhinni.