Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Csak januárban kezdenek tárgyalni a német nagykoalícióról

2017.11.27. 13:33

Ahogy várható volt, Németországot még hosszú hónapokig ügyvezető kormány fogja irányítani. Miután november 19-én zátonyra futottak a koalíciós tárgyalások Merkel CDU-ja, illetve a bajor CSU, a Zöldek és liberális FDP között, a szociáldemokraták a múlt héten bejelentették: mégiscsak hajlandóak tárgyalni egy újabb nagykoalícióról. 

Ezek a tárgyalások azonban várhatóan csak januárban kezdődhetnek el, mondta Julia Klöckner, a CDU alelnöke. Klöckner arra hívta fel a figyelmet, hogy most a gyorsaságnál fontosabb az alaposság. A CDU alelnöke szerint a tárgyalásokat megfelelően elő kell készíteni. Klöckner azt kérte a szocdemektől, hogy egyelőre ne terheljék meg a tárgyalások előkészítését hosszútávra kiható követelésekkel, írja a Spiegel.

A szociáldemokratáknak is időre van szükségük. Ők már a szeptember 24-i választások előtt is elutasították az újabb nagykoalíciót, Martin Schulz pártelnök pedig még az egy héttel ezelőtt kialakult koalíciós válság után is azt mondta: nem akarnak koalíciót Merkellel, mert a választók elég egyértelműen kifejezték akaratukat azzal, hogy a két nagy párt együtt 14 százalékkal kevesebbet kapott, mint 2013-ban. A múlt hét közepén aztán a szocdemek vezetése mégis úgy döntött, készek tárgyalni az újabb közös kormányzásról.     

Ha nem sikerül nagykoalíciót alakítani, akkor Merkel kisebbségi kormányzása az egyik opció, az új választások kiírása a másik. Merkel már korábban egyértelművé tette: nem akar kisebbségben kormányozni, Európa meghatározó államában stabil kormányra van most szükség. 

A CDU ifjúsági szervezete (Junge Union) és a párt középosztályi tagozata (MIT) támogatja a nagykoalíciót, de a kisebbségi kormányzást sem zárja ki teljesen. Paul Ziemiak, a Junge Union elnöke azt mondta: nem hagyják magukat zsarolni. Szavai szerint téved az SPD, ha azt hiszi, bármilyen feltétellel nagykoalíció alakul, és a CDI nem fél a kisebbségi kormányzástól sem. Carsten Linnemann, a középosztályi tagozat elnöke szerint egy nagykoalícióban az ország belső biztonsága, a rend és a jogállamiság alapvető kérdés lesz a CDU számára.  

Németország jelenleg különleges helyzetben van. A szeptemberi választások után megalakult az új összetételű parlament (Bundestag), de az országot továbbra is a CDU és az SPD tagjaiból verbuválódott nagykoalíciós ügyvezető kormány vezeti. 

Ha így haladnak, kora tavaszra sikerülhet tető alá hozni az új nagykoalíciót vagy tavasszal tarthatnak új választásokat, ami után újra el kell kezdeni a koalíciós tárgyalásokat.