Vilhelmina
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Öt évet is kaphat, mert azt hazudta, hogy a Bataclanban volt a merénylet ideje alatt

2017.12.01. 16:50

Csalási kísérlettel vádolják azt a 29 éves francia férfit, akinek a pere a Párizs melletti Versailles büntetőbíróságán elkezdődött. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a férfi hazudott, amikor a francia sajtót telehaknizta azzal, hogy a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő iszlamista merényletek túlélője.

A mentős végzettségű Cédric Rey több felületen is részletesen elmesélte, hogy a terrortámadások estéjén a Bataclan teraszán tartózkodott két barátjával, amikor meglátta a dzsihadistákat. Elmondása szerint rálőttek, de a neki szánt lövések áldozata egy terhes nő lett.  

Sokkra hivatkozva a férfi több hét betegszabadságot vett ki, majd Franciaország jelképét, egy Marianne-t tetováltatott a karjára, amely mellé a támadások dátumát íratta. Tavaly kártérítésért folyamodott a terrorizmus áldozatainak alapjához, és egyéb pénzügyi csalásokat is megpróbált elkövetni arra hivatkozva, hogy túlélő. A kártérítési alapokból végül azért nem részesülhetett, mert nem tudta dokumentumokkal igazolni, hogy a helyszínen tartózkodott a merényletkor.  

A nyomozók a merénylet után egy évvel kezdtek gyanút fogni, miután a férfi nem tett feljelentést, azaz nem szerepel a merényletsorozat miatt előkészítés alatt álló per felperesei között, s a Bataclannál történt támadásról elmeséltekben több részlet is gyanúra adott okot. Például az, hogy egyetlen terhes nő sem halt meg a merényletben. 

A férfi mobiltelefonjának vizsgálata után kiderült, hogy a kamuzós férfi 2015. november 13-án a merénylet időpontjában a Bataclantól harminc kilométerre tartózkodott, s csak éjfél fele látták szemtanúk a környéken. 

Amikor Cédric Rey októberben értesült arról, hogy keresi a rendőrség, azonnal jelentkezett kihallgatásra, amelynek során őrizetbe vették, miután elismerte, hogy hazudott. 

Csalási kísérlet miatt a gyanúsított öt év börtönbüntetéssel sújtható. A két évvel ezelőtti párizsi merényletsorozat óta hét embert ítéltek el hasonló bűncselekmények miatt.

(via MTI)