Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Óvadék ellenében távozhatnak a katalán kormány tagjai

2017.12.04. 11:08 Módosítva: 2017.12.04. 14:18

Előzetes letartóztatásban marad Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes és Joaquin Forn egykori katalán belügyi tanácsos, míg a leváltott katalán kormány hat másik tagja óvadék ellenében szabadlábon védekezhet - jelentette be a madridi legfelsőbb bíróság döntésére hivatkozva az MTI.

A politikusoknak (Jordi Turull, Josep Rull, Meritxell Borras, Raül Romeva, Carles Mundó, Dolors Bassa) 100 ezer eurót (31 millió forint) kell befizetniük a bíróságnak, hogy szabadon távozhassanak. Ezenkívül le kell adniuk útlevelüket, és nem hagyhatják el az országot.

A katalán vezetők november 2-án kerültek előzetes letartóztatásba, amit a spanyol központi büntetőbíróság azzal indokolt, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. A spanyol legfőbb ügyész október 30-án kezdeményezett eljárást a politikusokkal szemben lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt arra hivatkozva, hogy döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én.

November közepén tízezres tömeg tüntetett Barcelonában a letartóztatott kormánytagok szabadon bocsátásáért, miközben a leváltott és külföldre szökött katalán elnök már arról beszélt Brüsszelben, hogy már nem ragaszkodik Katalónia függetlenségéhez, szerinte a politikai válság másképp is rendezhető, mint elszakadással.

Hétfőn a belga bíróság december 14-re halasztotta a volt katalán elnök és négy miniszterének kiadatásáról szóló döntést. Puigdemont feloszlatott kabinetjének több tagjával együtt októberben váratlanul Brüsszelbe utazott, miután Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette őket, és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában. Később a spanyol kormány európai elfogatóparancsot adott ki ellenük, majd kiadatásukat kérte, de a belga hatóságok egyelőre nem sietik el a döntést.