Tucatnyi turista halt meg egy buszbalesetben Mexikóban

2017.12.19. 23:04

Egyelőre ismeretlen okokból felborult egy busz Mexikó Quintana Roo szövetségi államában kedden, a balesetben legkevesebb 12 turista életét vesztette és mintegy 20-an megsérültek. A turisták Mahahual kikötővárosából - ahová hajóval érkeztek - a 70 kilométerre fekvő chacchobéni maja-indián romokhoz utaztak, írja az MTI.

Vicente Martin, a kelet-mexikói Quintana Roo polgári védelmének szóvivője elmondta: a sérültek között hét amerikai és két svéd állampolgár van. Hozzáfűzte: a halottak állampolgárságát még nem sikerült megállapítaniuk.

Az El Universal című mexikói lap úgy tudja, az áldozatok között vannak kanadai, olasz és mexikói állampolgárok is. A buszsofőr elmenekült a balesetet követően a helyszínről - jelentette az Excelsior című újság. A baleset helyszínéről készült felvételeken látható, hogy a busz a kétsávos autóút mentén hever az oldalán, míg néhányan a túlélők közül körbejárkálnak, mások pedig az úttesten hevernek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport