Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Trump: Akkor marad a fiatal bevándorlókat védő szabályozás, ha megépül a fal

2017.12.29. 20:36 Módosítva: 2017-12-29 21:50:23

Donald Trump a demokratákkal történt szeptemberi egyeztetése után ismét nyomatékosította, a mexikói határra felhúzott fal nélkül nincs jövője a DACA-programnak, ami a kitoloncolástól véd nyolcszázezer olyan fiatalt, akiket illegális bevándorlóként érkező szüleik vittek magukkal az Egyesült Államokba – írja az MTI.

Donald Trump szeptemberben a Fehér Házban egy vacsorán tárgyalt Nancy Pelosival, a demokraták képviselőházi frakciója és Chuck Schumerrel, a szenátusi csoport vezetőjével a DACA jövőjéről, a két demokrata politikus pedig már az egyeztetés után úgy nyilatkozott, sikerült megegyezniük az elnökkel az Álmodozóknak nevezett fiatalok sorsáról úgy, hogy abban nem szerepel a falépítés.

Az elnök ezt rögtön le is tagadta, egy nappal később Twitteren jelezte, hogy a fal építése folytatódik, később pedig a megállapodás reménye is szertefoszlott, a Fehér Ház ugyanis állítólag az eredeti terveknél is több kötelezettségvállalást kért a határvédelmi intézkedések terén, ez pedig éles vitát váltott ki a Demokrata Pártban.

Trump ugyanakkor úgy tűnik azóta sem változtatta meg a véleményét, Twitteren ugyanis azt írta, világosan megmondták a demokratáknak, ők pedig meg is értették, hogy nem lehet DACA a fal és a migrációs lánc megfékezése nélkül, emellett pedig kiemelte azt is, hogy mindenáron meg kell védeni az országot.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter még szeptember 5-én jelentette be, hogy a kormány hatályon kívül helyezi a DACA-progamot, amelyet 2012-ben rendelettel hozott létre Barack Obama előző elnök. Trump akkor azt mondta, a programot visszavonják ugyan, de csak hat hónap múlva, a kongresszusnak addig ki kell dolgoznia a helyzet átfogó rendezésének törvényi feltételeit. A törvénycsomagról a jövő hónapban kell szavazniuk a törvényhozóknak, így a demokratáknak nem maradt sok ideje, hogy megállapodjanak az elnökkel.