Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Sokkal kevesebb bevándorló jött az EU-ba tavaly

GettyImages-482357813
2018.01.05. 17:23

Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017-ben az előző évhez képest, ez derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentéséből. 

Tavaly összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok 

 a három fő belépési ponton, az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban. A számok már a második egymást követő évben csökkennek, és Görögország után tavaly Olaszországon is enyhült a nyomás, Spanyolországba ugyanakkor rekordszámú bevándorló érkezett.

Olaszországban 119 ezren értek partot, akik közül a legtöbben nigériai, guineai és elefántcsontparti állampolgárok voltak.

A görög szigeteken kikötő - többségében szíriai és iraki - menedékkérők száma 41 700 körül volt, ami kevesebb mint a negyede a 2016-os adatoknak. 2017 második felében azért valamelyest nőtt az érkezők száma az előző év azonos időszakához képest.

Spanyolországba az év eleje óta nagyjából 22 900-an érkeztek Észak-Afrikából, ami több mint duplája a 2016-os számoknak, az adatgyűjtés 2009-es kezdete óta nem jöttek még ennyien egy évben. Itt a bevándorlók legnagyobb csoportját messze a marokkóiak és az algériaiak alkotják.

(Borítókép: Szíriai menekültek a spamyol határnál, 2017 áprilisában. Alexander Koerner/Getty Images)