Gerzson
-3 °C
2 °C

200 ezer salvadorit toloncolna ki Trump

2018.01.08. 22:00

2019 szeptemberéig el kell hagynia az Egyesült Államokat annak a 200 ezer salvadorinak, akik még a 2001-es közép-amerikai földrengés után kaptak átmeneti védett státuszt (TPS), amelynek értelmében tartózkodási és munkavállalási engedélyt kaptak, ez viszont hétfőn lejárt, Donald Trump amerikai elnök pedig nem hosszabbította meg azt. Amennyiben a megadott határidőig nem tudnak olyan engedélyt szerezni, amivel jogosan maradhatnak az országban, el kell hagyniuk Amerikát, vagy deportálják őket, áll a kormány hétfői közleményében.

A belbiztonsági minisztérium közleménye szerint a különleges védelmi státusz azért nem szűnik meg 2019. szeptember 9-e előtt, hogy az érintettek nyugodt körülmények között rendezhessék sorsukat.

Washington már korábban megszüntette a Haitiból és Nicaraguából érkezettek tízezreinek az átmeneti védett státuszát. A közép-amerikai országokból természeti katasztrófa elől menekülőknek adták meg ezt a különleges engedélyt. 

A 2001-es földrengésben közel 1000-en vesztették életüket.

Trump kormánya 800 ezer olyan fiatalt is deportálna, akik illegális bevándorlóként érkező szüleikkel érkeztek az Egyesült Államokba. A Dreamersnek nevezett fiatalok sorsáról márciusig dönthet a Kongresszus.