Géza
-12 °C
-4 °C

Komoly probléma az ENSZ-nél a szexuális zaklatás

2018.01.19. 12:11

A Guardian csütörtöki cikke szerint az ENSZ több női munkatársát zaklatták már szexuálisan, de az áldozatok esetleges panaszai következmény nélkül maradtak, az elkövetők pedig büntetlenül folytathatják tevékenységüket – írja az MTI.

A lap az ENSZ több korábbi és jelenlegi, neve elhallgatását kérő munkatársával készített interjút, közülük tizenöten mondták azt, hogy az elmúlt öt évben találkoztak valamilyen módon szexuális zaklatással, heten pedig jelentették is ezt a világszervezet illetékeseinek. A panaszok a szóbeli zaklatástól egészen a nemi erőszakig terjedtek.

Ha jelented, a karrierednek gyakorlatilag vége, főleg ha szaktanácsadó vagy.

– mondta az egyik áldozat, akit a főnöke zaklatott, mikor a világélelmezési programban dolgozott és hozzátette azt is, hogy lényegében olyan, mint ha meg sem hallanák. Ezt alátámasztja az is, hogy összesen három olyan nő szólalt meg, akiket a zaklatás jelentése után elmozdítottak a helyükről, vagy azzal fenyegették meg őket, hogy kirúgják őket. Az állítólagos zaklatóik, köztük az ENSZ egyik magas rangú vezetője, ugyanakkor továbbra is a helyükön vannak. 

Egy nő elmondta, megerőszakolták, azonban hiába volt erre orvosi bizonyíték és hiába vallottak szemtanúk is az ügyben, a belső vizsgálat során végül bizonyíték hiányára hivatkozva megszüntették a nyomozást. A nő ugyanakkor elvesztette a munkáját és az útlevelét, az incidens után pedig hónapokat töltött kórházban a stressz és a megrázkódtatás miatt.

Többen állítják egyébként, hogy a belső vizsgálatoknál rendszerszintű problémák vannak, ugyanis a magasabb rangú tisztviselők elég komolyan befolyásolják őket, emellett pedig rengeteg hibát vétenek ezek során, nem hallgatnak meg kulcsfontosságú tanúkat és az iratokban is sok a pontatlanság. Egy állítólag megerőszakolt nő például arról beszélt, hogy egy illetékes ENSZ-ombudsman, hogy nem tehet érte semmit, mert egy magas rangú tisztviselő megfenyegette.

Peter Gallo, a panaszokat vizsgáló ENSZ-szerv korábbi munkatársa azt mondta, gyakran előfordult, hogy figyelmen kívül hagytak bizonyítékokat, és elferdítették a tényeket, ő azt emelte ki, hogy az egyetlen szabály az, hogy ne szégyenítsék meg nyilvánosan a szervezetet. Az ENSZ elismerte, valóban problémát jelent az, hogy nem merik jelenteni ezeket az eseteket az érintettek, de António Guterres ENSZ-főtitkár azt mondta, szeretnének ezen változtatni és a zéró tolerancia elvét fogják alkalmazni ilyenkor.