Vilhelmina
11 °C
28 °C

Észak-Korea kedves meglepetéssel készül a téli olimpiára

2018.01.19. 19:20 Módosítva: 2018-01-19 19:59:34

Kiküldött diplomáciai meghívókból és műholdképekből arra lehet következtetni, hogy Phenjan egy nagy katonai felvonulásra készül a téli olimpia megnyitójára időzítve, írja a CNN. Az idei téli játékok Phjongcshangban lesznek február 9-től, és észak-koreai sportolók is részt vesznek rajta. 

A CNN által látott meghívó szerint az észak-koreai hadsereg megalakulásának 70. évfordulóját ünneplik majd február 8-án. Egy Észak-Koreára specializálódott elemzőoldal, az NK News pedig azt közölte, hogy a Mirim felvonulási gyakorlóterületen lát készülődést, márpedig ez csak a nagy parádék előtt szokott lenni. A legnagyobb felvonulások előtt már hónapokkal előre elkezdődik a készülődés, közölték.

A phenjani felvonulás emlékeztetné a világot arra, hogy Észak-Korea talán hajlandó a tárgyalásokra, de a katonai és nukleáris ereje nem csökkent. Emellett feszültséget okozhat az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti kapcsolatokban, Amerika és Dél-Korea ugyanis épp az olimpia miatt döntött úgy, hogy a hadgyakorlatait a játékok végéig felfüggeszti. Phenjan persze nagy valószínűséggel tagadni fogja, hogy lenne bármilyen összefüggés az Olimpia és a felvonulás között, még annak ellenére is, hogy február 8-án hosszú évek óta nem volt különösebb ünneplés.

Észak-Korea mellesleg épp most mondta le, hogy a játékok előtt Dél-Koreába látogatna egy előzetes küldöttséggel, jelentette be a szöuli Egyesítési Minisztérium. Indoklást nem közöltek.