Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Ismét beindulnak a kivégzések Ugandában

2018.01.19. 18:36

Ismét halálos ítéleteket hajthatnak végre Ugandában, legalábbis az ország elnöke, Yoweri Museveni kilátásba helyezte ezt Twitter-üzenetében, amiről pénteken a Reuters hírügynökség számolt be.

Habár Ugandában jelenleg is a halálbüntetés számít a kiszabható legsúlyosabb büntetésnek egyebek között olyan bűncselekmények, mint a gyilkosság vagy a hazaárulás esetében, a kelet-afrikai országban csaknem húsz éve nem végeztek ki senkit.

Az ugandai államfő csütörtöki Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy az elmúlt időszakban "keresztény háttere" miatt nem volt hajlandó aláírni a halálbüntetéseket. "De ha engedékeny vagy, az emberek azt hiszik, hogy megúszhatják, ha ártanak" - írta Museveni, hozzáfűzve, hogy most felülvizsgálta álláspontját.

A kelet-afrikai országban számos hátborzongató, máig megoldatlan gyilkossági ügy borzolta a kedélyeket, köztük azoknak a nőknek a meggyilkolása, akiknek a holttesteit a fővárostól, Kampalától délre eső utak mentén kidobva találták meg a hatóságok. Az esetekről a helyi média széles körben beszámolt. Újévkor pedig legalább öt ember életét vesztette a különböző vidéki helyeken bozótvágó késekkel végrehajtott támadásokban.

A kormány bírálói ezzel szemben azt állítják, hogy az elnök sokkal inkább politikai ellenfelei, semmint a bűn üldözésére használja fel a rendőrséget. Az egyik helyi jogi aktivista szerint pedig az államfő csak a múlt havi, nagy port kavaró alkotmánymódosításról akarja elterelni a figyelmet a mostani Twitter-bejegyzésével.

Az 1986 óta hatalmon lévő, 73 éves Museveni ugyanis várhatóan a következő elnökválasztáson is indulni fog az után, hogy a parlament decemberben jóváhagyta az elnöki tisztség betöltésére megszabott korhatárt 75 évre emelő módosítást. Az ellenzék és a kritikusok szerint a módosítás gyakorlatilag élethosszig tartó hatalmat biztosít Museveninek.