Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

Elhatárolódott Tudose akasztásos kijelentésétől pártja vezetője

2018.01.23. 14:34 Módosítva: 2018-01-23 15:02:44

Nyilvánosan elhatárolódott a maga és pártja nevében Liviu Dragnea, a bukaresti kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától.

Tudose egy január 10-i tévéműsorban - egy zászlóállításra utaló hasonlat révén - áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat. Kijelentésétől eddig vezető román pártpolitikusok nem határolódtak el.

Mint mondta,

én is és a PSD is habozás nélkül elhatárolódunk azoktól a kijelentésektől. Nem értünk egyet azzal, hogy akár csak vitát is nyissunk a halálbüntetés visszaállításáról, ami pedig a magyarokat és zászlókat illető nyilatkozatot illeti, még akkor is, ha (Tudose) mást akart mondani, a kijelentés hatása megsemmisítő jellegű volt.

Mint mondta, továbbra is jó viszonyra törekszik a romániai kisebbségekkel és a magyar kisebbséggel.

A centenárium (az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat századik évfordulója) éve van és mindenki tehet egy kis erőfeszítést, hogy ez az év ne a megosztottság éve legyen, hanem találjunk meg minden olyan témát, projektet és szándékot, amely összeköt.

Dragnea a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőivel folytatott egyeztetés után a parlamenti folyosón várakozó újságírók előtt azzal magyarázta eddigi hallgatását, hogy Tudose nyilatkozatának elhangzásakor nem akarta a PSD-n belüli akkori feszültséget befolyásolni.

Mint ismert, nemcsak a román PSD, hanem Tudose maga is csak öt nappal később reagált, miután az erdélyi magyar és a hazai pártok is kritizálták kijelentéseit. Akkor azt mondta, hogy nem beszélt akasztásról, szerinte félre értették a szavait, arról beszélt, hogy amikor a zászlón való lengést említette, azokra az állami hatóságokra utalt, akiknek alkalmazniuk kell a törvényt. Úgy vélte, semmilyen szinten - még békés egyeztetéseken sem - képezheti alku trágyát Románia területi integritása, nem lehet szó Románia valamely részének autonómiájáról. Még ugyaznap este Tudose lemondott, miután - a botránytól függetlenül - pártja megvonta tőle a bizalmat.

Utódja, Viorica Dancila EP-képviselő lesz:

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!