Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Hogyhogy nem rohantak még át a törökök az egész vidéken?

2018-01-22T202008Z 18517852 RC14BC2BE3B0 RTRMADP 3 MIDEAST-CRISI
2018.02.01. 15:55

Lassan, módszeresen és sok áldozattal halad a török offenzíva, amely január közepén indult az északnyugat-szíriai Afrin kanton ellen.

A szíriai kurdok törzsterületétől elvágott, lankás mészkőhegyek által alkotott területet mind a négy égtáj felől Törökországhoz tartozó vagy a török hadsereg által ellenőrzött területek veszik körül. Az „Olajág” hadműveletben részt vevő szárazföldi erők is három oldalról, összesen hét ponton nyomultak be a területekre.

A támadók területnyeresége eddig nem volt túl jelentős, de a török vezérkar szerint már hétszáz „terroristát” (az idézőjelről később) likvidáltak vagy ejtettek foglyul. A kurd védelmet összefogó Népi Védelmi Egységek (PYD/YPG) ezzel szemben csak félszáz saját halottat ismer el, szemben a háromszáznál is több megölt vagy megsebesített török és szír katonával. A valódi veszteségeket a számháborúnak megfelelően nehéz megbecsülni, de mire ez a cikk megjelenik, valószínűleg mindkét oldalon eléri a százat.

A nyilak Törökország felől az Olajág hadműveletben érintett területeket jelölik.
A nyilak Törökország felől az Olajág hadműveletben érintett területeket jelölik.
Grafika: Syria Livemap / Index

Az olyan, nem éppen sebészeti pontosságú beavatkozásra tervezett eszközök bevetése, mint például a M110-es nehéztarack, természetesen a tüzérségi előkészítés első napjától kezdve rengeteg civil áldozatot követelt. Bekir Bozdag török kormányszóvivő úgy hessegette el a civil áldozatokról szóló első híreket, hogy „ez csak egy sötét propaganda”, és

higgyék el, mi mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a civilek biztonságát.

Csakhogy a helyszíni tudósítások – például az Independent veterán haditudósítója, Robert Fisk vádirattal felérő riportja – teljesen más képet festenek Afrinról: a határfalvak tele vannak családokra dőlt lakóházakkal, a kórházak pedig repesztalálatokkal fekvő nőkkel, öregekkel, gyerekekkel.

Egy idő után már perverziónak éreztem az embereknek szegezett kérdést, hogy milyen körülmények között szenvedték el a sérüléseiket. Mert mindannyian tudtuk, kik tették ezt velük.

Az alapból 200 ezres, de nagyjából 300 ezernyi kurd, jazidi, arab és turkomán menekültet is befogadó Afrin lakóinak helyzetét megnehezíti, hogy a kantonban az élelmiszer- és az üzemanyagellátás is akadozik; egyedül a csempészet az, ami rendületlenül virágzik. A törökök és az Afrint délről határoló Idlib kormányzóságot ellenőrző iszlamista/dzsihadista milíciák kekeckedései miatt a kantonba a segélyszervezetek sem tudnak érdemi segítséget nyújtani.

A szírek sem ezt a háborút akarták

A támadás gerincét a török légierő, a különleges egységek, illetve a hadsereg tüzérségi, illetve harckocsizó egységei alkotják. Ezek abszolút NATO-kompatibilis, világszínvonalú haditechnikával felszerelt csapatok; német Leopard 2-es harckocsikkal, T–129-es támadó helikopterekkel és F–16-os vadászbombázókkal.

A kurdok ezzel szemben főleg a szíriai hadsereg raktáraiból, illetve az egykori szovjet blokk elfekvő készleteiből Szíriába áramló fegyverekkel vannak felszerelve, ezt egészítik ki az Iszlám Állam elleni háborúra kapott amerikai kézifegyverek, géppuskák és Humvee páncélozott járművek (bár ezek jellemzően inkább a keleti kantonok harcoló alakulatainak jutottak).

A felszereltség óriási egyenlőtlenséget mutat, és nincs ez másként a katonák létszámát tekintve sem. A kurd területvédelmi egységek olyan 8-10 ezer harcost tudnak felsorakoztatni, a törökök ennek minimum a kétszeresét.

A támadó gyalogság túlnyomó részét a szíriai ellenzék adja. Ezeket a katonákat Törökországban képeztek ki és szereltek fel, és már az Iszlám Állam ellen indított – és Afrin elszigetelésével járó – 2016-os „Eufrátesz Pajzsa” hadműveletben is bevetették őket. Az „Olajág Hadműveleti Front”-ot több tucatnyi milíciából kalapálták össze, köztük a Szabad Szír Hadsereg maradványaiból, vagy más olyan egységekből, melyek az elmúlt években súlyos veszteségeket szenvedtek a kormányerőktől és/vagy a dzsihadistáktól. Elemzők több olyan egységet is azonosítottak, melyek az Obama-kormányzat elvetélt felszerelési-kiképzési programjának kedvezményezettjei közé tartoznak, és amerikai fegyverekkel – például TOW tankelhárító rakétákkal – fegyverezték fel őket.

A szíriai polgárháborúra jellemző igazi csavar, hogy bár a polgárháború alatt a Szabad Szír Hadseregnek többször is meggyűlt a baja a kurdokkal – az aleppói vereség miatt is őket hibáztatják –, mégis sokkal inkább mennének Aszad ellen.

Csakhogy fennmaradásukat és működésüket Törökországnak köszönhetik, ezért kénytelenek ott harcolni, ahová Recep Tayyip Erdoğan küldi őket. Kicsit hasonló a helyzetük, mint az 1849 utáni törökországi magyar katonai emigrációé, melynek tagjai abban reménykedtek – mint Bem tábornok –, hogy mondjuk aleppói kormányzóként is a magyar, illetve a lengyel szabadság ügyét mozdítják elő.

A Szabad Szír Hadsereg tagjai Kelet-Afrinban
A Szabad Szír Hadsereg tagjai Kelet-Afrinban
Fotó: Khalil Ashawi / Reuters

Egy másik csavar, hogy az YPG helyi tisztségviselői (a milíciában a katonai és polgári funkciók gyakran összemosódnak) is csodálkoznak azon, hogy miért csak apró területeket csippentettek ki a kantonból, hogyhogy még nem rohantak át a török páncélosok az egész vidéken, melynek megvédésére nagyjából annyi az esély, mint Lengyelországnak 1939-ben a szintén három oldalról támadó náci páncélos hadtestek ellen.

Az óvatosságot valószínűleg a hiperbonyolult szíriai erőegyensúly és a rengeteg frakció, milícia és intervenciós erő veszélyes koncetrációja magyarázhatja, amire jó példa lehet egy Idlib kormányzóságon kedden áthaladó török konvoj viszontagságos útja:

  • a teherautókat, tartálykocsikat és katonai járműveket előbb az eredetileg al-Kaida-sejtként induló, ma is terrorszervezetnek számító Hajat Tahrir as-Sám (Szervezet a Levante Felszabadításáért) dzsihadista milícia biztosította;
  • majd a konvoj megállásra kényszerült, mivel az Aszad-rezsim légiereje és orosz gépek véletlenül két kilométerre a konvoj előtt hajtottak végre bombázást;
  • végül egy – valószínűleg az Iszlám Államhoz tartozó – dzsihadista hajtott bombákkal megtömött autójával a járművek közé, egy török katonát megölve, egy másikat megsebesítve.
  • Küldetés vége.

A második front mindig odahaza húzódik

Ahogy arról részletesen is írtam, török részről a beavatkozást azzal indokolják, hogy a szíriai kurd kantonokban vezető szerepet betöltő Demokratikus Egység Pártja és annak fegyveres szárnya, a Népi Védelmi Egységek (PYD/YPG) tagjai egyszerű terroristák.

A Szíriában különösen bizonytalan minősítést Ankarában azzal indokolják, hogy az említett kurd szervezetek a húsz éve börtönben ülő Abdullah Öcalan által alapított és tényleg nemzetközi terrorszervezetként számon tartott Kurd Munkáspárt (PKK) testvérszervezetének tartják magukat.

És valóban, a szíriai kurd városokban szinte minden közteret és középületet az Alapító képei ékesítik, és Öcalan marxista ideológiája áthatja a PYD/YPG, illetve az arab, örmény, asszír és más etnikumok bevonásával létrehozott Észak-Szíriai Demokratikus Föderáció nevű állam-féleség politikáját is. De a „terrorista vagy szabadságharcos?" kérdése a kurdok esetében nem válaszolható meg egy egyszerű igennel (mondjuk egyszerű nemmel sem).

És a szíriai kurdok hiába tartózkodtak a 2015 után a PKK és a török kormány között kiújuló fegyveres konfliktusba való beavatkozástól, ha történelmi távlatból nézzük, egy erős – Szíria 25 százalékára kiterjedő befolyással rendelkező – kurd államalakulat valóban újra meg újra felfűtheti a 15-20 milliós törökországi kurd függetlenségi mozgalmat. Ennyiben jogos Erdoğan állítása, miszerint a szíriai kurd kantonok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

De közben érdemes szem előtt tartani, hogy a török elnök az egész kurd kérdést mindig úgy csavarja, ahogy belpolitikai érdekei diktálják: Erdoğan sokáig a kurd megbékélési folyamat motorja volt, hogy utána amikor 2015-ben a mérsékelt iszlamisták mellett hirtelen szüksége lett a nacionalista szavazatokra is, akkor egy Iszlám Állam által elkövetett merényletre hivatkozva (!) felrúgja a kurdokkal – onnantól: „terroristákkal” kötött egyezséget.

Az afrini beavatkozás is jó alkalmat teremtett arra, hogy az elnök a nemzeti fenyegetettségre hivatkozva tovább polírozza az illiberális államot. Miután a kommunisták és a kurd Népi Demokratikus Párt kivételével mindenki felsorakozott a háború mögött, Erdoğan már olyan szintű ellenfelekkel vette fel a küzdelmet hazai fronton, mint a háborúellenes kommentelők (!) vagy a Török Orvoskamara elnöksége (!!). Jellemző, hogy a 11 orvos kollektív letartóztatását követően a török elnök megvetően annyival intézte el őket:

Higgyenek nekem, ezek nem értelmiségiek, hanem egy rabszolgabanda; az imperializmus szolgái.

Igen, a török kormányzati retorikának megvannak az imperialistái is; nem mások, mint Törökország NATO-szövetségesei, az amerikaiak. Ők a 2016-os puccskísérlet óta ugyanazt a szerepet töltik be a kormánykommunikációban, mint a magyaréban Brüsszel.

Az indok mondjuk kézzelfoghatóbb: az USA 2014 óta a szíriai kurdok egyik fő támogatójává lépett elő, miután az YPG volt az egyetlen fegyveres erő, mely teljes mellszélességgel bevállalta az Iszlám Állam elleni háborút. Ezért a török politikusok sorra küldik el a fenébe - az iraki kínzásokat, a „férfiatlan” kétkulacsos politikát felhánytorgatva - Amerikát; a Fehér Ház pedig eszköztelennek tűnik a Fehér Palotával szemben. 

Afrin csak a bemelegítés

A felfűtött háborús hangulatot csak egy elhúzódó háború hűthetne le. Erre van is esély: szíriai ellenzéki parancsnokok 5-7 hónapos harcra készülnek, és persze Erdoğan is csörgeti a handzsárt: többször is kijelentette, hogy a teljes, 822 kilométeres szír–török határszakszon ki akar alakítani egy 30 kilométeres biztonsági zónát; Nurettin Canikli védelmi miniszter pedig azt is elárulta, hogy ezt a zónát ugyanúgy a török vazallus milíciák alá fogják rendelni, mint ahogy azt Észak-Aleppóval tették 2016-ban.

Csakhogy míg ez utóbbi terület egy szunnita arab többségű kormányzóság volt, mely fölé szunnita arabokat helyeztek, addig keletebbre Kobanitól Rasz el-Ájnon át Derikig színkurd települések és régiók sorakoznak, melyeket meghódítani és pacifikálni is nagyon-nagyon nehéz lenne.

Ezért valószínűbb, hogy a törökök minden kardcsörtetés ellenére a háború ezen szakaszában meg fognak elégedni Afrin megtörésével, illetve a 2016 óta követelt, a kurdok által ellenőrzött manbidzsi kiszögellés elfoglalásával. Ezek reális hadicélok; és ami fontosabb, a hódítások megtartása is reálisnak tűnik. Ezenkívül török katonai szakértők szerint Erdoğan a keleti kantonokat túsznak használhatja az Egyesült Államokkal szemben, kicsikarva a kurdoknak folyósított katonai segítség leállítását, és a szíriai – kurd területre szétszórt – amerikai kontingens kivonását.

a törököknek ráadásul szem előtt kell tartania, hogy nem nyerhetik túl magukat.

Ez nem az erőtlen és eszköztelen amerikai vagy európai hatalmaknak köszönhető, melyek már az iraki Kurdisztáni Régió megtörését sem tudták megakadályozni. Hanem Iránnak és Oroszországnak, melyek bizonyos kereteken belül elismerik a török igényeket – a nyilvánosság előtt természetesen óriási szidalmakat zúdítanak Ankarára –, de közben elemi érdekük, hogy Szíriában ne kerüljenek nagy területek török befolyás alá. Bizarr is lenne, ha ölbe tett kézzel figyelnék azon erők könnyű győzelmeit, melyek megtörésére rengeteg pénzt, fegyvert és emberéletet áldoztak Aleppónál.