Törökországban irtózatos bűnök miatt tartóztatták le az orvosi kamara elnökségét

2018.02.02. 15:47

Bár Törökországban nagy a nemzeti felbuzdulás, miután a hadsereg január közepén -a a törökök által támogatott szíriai milíciákkal karöltve - offenzívát indított az északnyugat-szíriai Afrinban az ottani kurdok ellen. De Recep Tayyip Erdoğannak az illiberális állam logikája szerint így is fel kell mutatnia néhány, a nemzeti egység ellen áskálódó belső ellenséget. Ezért az elmúlt napokban a török hatóságok több száz embert tartóztattak le. Ezek jó részének az volt a bűne, hogy a közösségi médiában az amúgy valóban minimum megkérdőjelezhető jogcímmel indított háború (melynek hátteréről itt olvashat) ellen posztoltak. 

De kedden letartóztatták a török orvoskamara (TTB) vezetőségének 11 tagját is, köztük a TTB elnökét, Rasit Tükelt, méghozzá a következő nyilatkozat miatt:

Orvosokként arra figyelmeztetünk, hogy a háború olyan, ember okozta népegészségügyi probléma, amely a környezetben és a lakosokban pusztítást okozva fenyegeti a társadalmi életet. Minden összecsapást és háborút emberi dráma kísér, helyrehozhatatlan problémákhoz vezet fizikai, lelki, társadalmi és környezet-egészségügyi szempontból. Nemet a háborúra, azonnali békét!

Az aszklépioszi eskü ihlette nyilatkozat hatására a török rendőrségben felmerült az, hogy ezek az orvosok valójában

  • a török nemzetet,
  • a köztársaságot,
  • a parlamentet,
  • a kormányt
  • és az igazságügyi szerveket

"nyilvános megalázták és gyűlöletet keltettek ellenük"

Tükelt időközben három hónapra felfüggesztették egyetemi professzori beosztásából is, viszont előállított orvostársai közül hármat pénteken bírósági felügyelet mellett szabadlábra helyeztek.

De közben a rendőrség újabb adag veszélyes felforgatót gyűjtött be: 13 olyan embert, akik a közösségi médiában a TTB közleményét támogató bejegyzéseket osztottak meg. A letartóztatottak között van a baloldali ideológiát valló, és a 15 milliós törökországi kurd kisebbség parlamenti képviseletét felvállaló Népek Demokratikus Pártja (HDP) 15 hónapja előzetes letartóztatásban ülő társelnökének, Figen Yüksekdag-nak az egyik tanácsadója is.

A 2015 óta a kormányzati sanyargatásnak kitett törökországi kurdok egyébként is hevesen tiltakoznak a szír határon túli nemzettársaik elleni háború miatt - a letartóztatások első hullámában is több kurd képviselőt vittek el a rendőrök. 

A háború aktuális állásáról itt olvashat részletesen.

(MTI)



  • Tippek
  • Betét