Pál
-1 °C
3 °C

Már 250-nél is több halott van Kelet-Gútában

000 10L2SP
2018.02.21. 11:29

Legalább kétszázötvenen meghaltak a szíriai Kelet-Gútában, ahol a kormányerők és az oroszok több mint két napja folyamatosan lövik a lázadók állásait, írja a Sky News.

Ez a hét éve tartó polgárháború legvéresebb helyszíne. Korábban írtuk: Damaszkusz keleti elővárosát nem elfoglalni, hanem a földdel akarja egyenlővé tenni az Aszad-rezsim.

Az ENSZ szerint a helyzet „minden képzeletet felülmúl”, az Amnesty International pedig arról írt, hogy háborús bűncselekményeket követtek el a térségben. A 2013-as szaringázas támadás óta most haltak meg a legtöbben 48 óra alatt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint kedden 106 civil, köztük 19 gyerek vesztette életét. Egy nappal korábban 127 halottról számoltak be.

ENSZ-források szerint hat kórházat ért találat, három teljesen leállt, kettő csak részlegesen tud működni. Geert Cappelaere, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai regionális igazgatója már szavakat sem talált a gyermekáldozatok láttán. 

Vajon azoknak, akik a szenvedést okozzák, vannak még szavaik, amelyekkel igazolhatnák barbár cselekedeteiket?

– tette fel a kérdést.

Az ENSZ becslései szerint 400 ezren élnek a kelet-gútai térségben. A blokád miatt súlyos az élelmiszerhiány, és hiányos az orvosi ellátás is. A tűzszünet életbe léptetésére tett kísérletek eddig mind kudarcot vallottak, írja az MTI.