Dezső
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Kocsis Máté egy ellenzéki képviselőnek: Készíttettem önről egy pszichológiai elemzést

2018.02.22. 22:58 Módosítva: 2018.02.23. 11:19

Kocsis Máté józsefvárosi polgármester brillírozott a legutóbbi testületi ülésen: a hvg.hu beszámolója szerint közölte az egyik ellenzéki képviselővel, hogy készíttetett róla egy pszichológiai elemzést, amelyet alkalomadtán oda is fog adni neki. 

Az ülésen egyébként a Soros-tervről, illetve annak elutasításáról vitáztak, az ellenzéki képviselők azon az állásponton voltak, hogy ezzel a kormánypárt csak a valós problémákról akarja elterelni a figyelmet. Erőss Gábor (Párbeszéd) felidézte például a nemrég kiderült esetet, hogy Lázár Ervin feleségét több órát várakoztatták a sürgősségin, aztán már nem tudták megmenteni az életét. Több ellenzéki jelezte, hogy nem tudnak véleményt formálni a Soros-tervről, mert sosem látták azt. 

Kocsis erre azt mondta, mindjárt átküldi e-mailben, hiszen fenn van Soros honlapján, majd kifejtette, azért örül, hogy most tárgyalják ezt, mert kiderül, ki mondja fel pártja kampány-mantráját. Arról is beszélt – egy általa meg nem nevezett képviselőnek címezve mondandóját –, hogy aki azt mondja, a Fidesz vagy kifejezetten őmiatta halnak meg emberek a kórházban, "az nem normális, de tényleg nem az". Aztán rátért rá a pszichológiai elemzésről szóló dokumentumra:

Majd ha egyszer eljön az a pillanat, amikor nem kell feltétlenül együtt dolgoznunk, akkor én átadok önnek majd egy dokumentumot négyszemközt, hogy olvassa el. Én készíttettem önről egy pszichológiai átfogó elemzést, és ezt csak önnek majd oda fogom adni. Figyelembe vettük egyébként a Facebook-bejegyzéseit, az írásmintáját, a felszólalásait, a hanghordozását, sok mindent, olvassa majd el, fantasztikus. Segítőleg adom majd oda.

Az ülésről készült felvételt itt lehet megnézni, a másfeledik órától jön a móka.   

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!