Legalább 15-en meghaltak, és 100-an eltűntek egy kongói hajóbalesetben

2018.02.28. 17:33 Módosítva: 2018.02.28. 17:33

Legalább 15 ember vízbe fúlt egy hajóbalesetben Kongóban, emellett a szerencsétlenséget szenvedett hajókaraván mintegy száz utasát eltűntként tartják nyilván a hatóságok, míg néhány tucat túlélőnek sikerült a partra kiúsznia - írja az MTI. A hajókaraván még kedden süllyedt el a nyugati fekvésű Mai-Ndombe tartomány Kwamouth településének közelében a Kongó és a Kwa folyók találkozásánál. A baleset okát egyelőre nem lehet tudni. 

A kinshasai közlekedésügyi minisztérium munkatársa szerint a három egymáshoz kötött hajóból álló konvojon mintegy 260-an utazhattak. Ugyanakkor hozzátette: a hivatalos megadottnál többen is lehettek a fedélzeten, mivel az üzemeltetők gyakran több utast is felzsúfolnak járataikra.

Az ENSZ által támogatott Okapi kongói rádiócsatorna egy helyi parlamenti képviselőre hivatkozva kedden hozzávetőleg 500 eltűntről számolt be. 

A Kongó és mellékfolyamai fontos közlekedési és szállítási útvonalaknak számítanak a közép-afrikai állam nehezen járható térségeiben, így gyakoriak az emberekkel teli csónakok és hajók vízi balesetei. 2014-ben több mint százan vesztették életüket egy hajószerencsétlenségben a Tanganyika-tavon.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport