Endre, Elek
17 °C
30 °C

Fújok még egy kicsit a herékbe, az egyik eléggé megszottyadt

IMG 6394
2018.03.01. 18:29
A busójárásnál nagyobb hungarikumot szinte el se lehet képzelni – ezért is lepett meg annyira, mikor megtudtam, nem csak nekünk van belőle. Senki nem tudja, honnan jöttek, de talán még a mi busóinknál is busóbbak. Mohácstól mintegy 2000 kilométerre kellett keresnem, de végül sikerült megtalálnom a baszk busójárást.

„Lehet fújok még bele egy kicsit, az egyik eléggé megszottyadt“ - mondta Inés maga előtt lengetve a két lufiszerű sertés-húgyhólyagot, amelyekről itt-ott még fityegtek mindenféle csimbókok – „Így nehezen mennek el heréknek.“ A hetven év körüli nő ezután elkezdett kecskét imitálva körbeugrálni a konyhában.

Ígérem, ez a valószerűtlen jelenet mindjárt értelmet nyer.

Az észak-spanyolországi Alsasuában járunk, ami épp csak közigazgatásilag nem Baszkföld. A hegyekkel körbeölelt, 8000 fős település tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy néhány baszk fiatal több évtizednyi börtönbüntetést kapott, miután egy kocsmai verekedésben eltörték egy spanyol rendőr bokáját. Terroristaként ítélték el őket. Ugyan a szeparatista terrorszervezet, az ETA hivatalosan évek óta inaktív, a spanyol kormány még mindig minden sarok mögött az ő árnyékukat látja.

Bár ez már önmagában megérhetne egy cikket, én mégsem ezért utaztam a kicsi navarrai községbe, hanem mert a helyiek minden évben busójárnak – szarvakkal, maszkokkal, báránybundákkal és a többi szériafelszereléssel – sőt, még vérrel is leöntik magukat. Ők a Momotxorrók.

„Az öregek nagyon nem akarták, hogy visszahozzuk a momotxorrók­at. Azt mondták, túl durva szokás“ – meséli Pello, aki egyike volt azoknak, akik a nyolcvanas évek elején a nagyszüleik emlékei alapján elkezdték rekonstruálni a hagyományt, melynek az eredetéről igazából senki nem tud semmit. Franco diktatúrája alatt ugyanis a baszk és egyéb kisebbségek szokásait szigorúan tiltották, könnyen kivégzőosztag előtt találhatta magát az, aki ősei tradícióit próbálta ápolgatni. „Az igazat megvallva még mi is keményebben nyomtuk a korai években, mostanra a momotxorrók sokat finomodtak.“

Hogy mennyit finomodtak, azt nem tudom, de amerre mentem, mindenki azt kérdezgette, hogy a fotóscuccal a hátamon mennyire gyorsan tudok futni és vetődni. Több fotóst láttam, akik báránybőrökkel igyekeztek momotxorrónak álcázni magukat, hátha úgy nem válnak célponttá. Ahogy közeledett az ünnepség kezdette, egyre jobban aggódtam, hogy valami brutális pogány vértivornyába keveredtem, ahol a mulatság része, hogy egy szörnynek öltözött részeg baszk irgalmatlanul halántékon ver egy vasvillával.

Ez az aggodalom akkor sem enyhült, amikor megláttam az óriási vaskaput, amely duzzasztógátként torlaszolta maga mögé azt a 4-500 momotxorrót, akik begerjedt transzban várták, hogy végre ráeresszék őket a városra. A kapu fölött átnézve csak sejteni lehetett a tömeget - hegyes szarvak, vasvillák és véres maszkok sokasága imbolygott megrészegülve a szakadó esőben. 

Aztán kinyílt a kapu és a momotxorrók, mint egy természeti erő, üvöltve zúdúltak ki az utcára, villáikkal a földet és egymást csapkodva. A hátukra erősített kolompok zaja egybeolvadt a kürtök hangjával és a menekülő lányok sikolyaival. Ja igen, a momotxorrók szeretik kergetni a lányokat.

Sőt majdhogynem ez az egésznek a lényege, hiszen a többi karneválhoz – és egyébként a busójáráshoz is - hasonlóan az alsusai ünnepség alapvetően egy termékenységi szertartás. Az elsőre véletlenszerűnek tűnő elemeknek pedig nagyonis átgondolt szimbolikája van: a bikának öltözött momotxorrók a férfi potenciát testesítik meg, villáikkal a földet csapkodva ébresztik fel a szunnyadó természetet a hosszú tél után. A mindenkit beborító vér pedig maga az élet, hiszen amíg egy nőnek van vérzése, addig képes életet adni.

A vadállatként tomboló férfi momotxorrók között kacéran szaladgáló nők sem pusztán mellékszereplők - boszorkányoknak és Ama Lurrának, vagyis a baszk földanyának öltözve szintén a tél sötét és a tavasz világos erőit képviselik. Ők kísérik a Macho Cabrio-t is (magyarul kecskebak), akinek a sertéshólyagból készült, hatalmas heréit igyekezett Inés-néni a cikk elején színpadkész állapotba hozni. Őt egy spéci traktorral furikázzák körbe, amiről néha beugrik a tömegbe általános riadalmat kelteni.

Nekem a személyes kedvenceim a tramposók (kóklerek) voltak, akiket zsákból varrt szumósként lehetne a legegyszerűbben elképzelni. Ők azokat a napszámosokat jelenítik meg, akik annak idején a ruhájukat kitömve próbáltak hazacsempészni minél több terményt. A tramposókat a momotxorrók szabályos időközönként botokkal bucira verik.

Az elemi káosz, burjánzó hormonok és suhogó botok ellenére azonban hamar kiderült, hogy se nekem se másnak nem fog baja esni – a tömegben ugyanis jópár kisgyerek is rohangált, ami nagyjából meghúzta a megőrülés határait. Nem mintha a gyerekek ne kenték volna két kézzel az arcukba a disznóvért a kikészített vödrökből.

Pello, aki egy óra alatt kiokosított mindenből, amit a motxorrókról csak tudni lehet, a vérrel kapcsolatban is megosztotta a legfontosabb tudnivalókat. Egyrészt kizárólag sertésvért használnak, mivel minden más nagyon hamar nagyon büdös lesz. Másrészt pedig a szimbolikus szerepe mellett az alvadt vérréteg egyfajta második bőrt képezve a hideg ellen is jól véd. Az állatvédőszervezetek hatalma egyébként úgy tűnik, mára az apró baszk falvakba is elér, mivel az utóbbi években már a hentestől szerzik be a vért, hogy semmilyen állatnak ne essen a karnevál miatt bántódása.

Illetve az összes faluba talán mégsem. A helyiek szerint a környező, még kisebb falvakban máig finomítatlan formában tartják meg az ősi pogány szertartást – aki nincs beöltözve, annak rendesen odavernek, a nőket keményen megfogdossák és az állatok sem biztos, hogy élve átvészelik az éjszakát. Talán nem is annyira meglepő, hogy kamerával a közelébe sem lehet menni ezeknek az ünnepségeknek.

Karnevált, vagy a helyi megfelelőjét, a világ szinte minden táján tartanak. Azonban a porcelánbaba szépségű velencei, vagy a már-már orgiába csapó brazil karneválok mellett meglepően sok helyen tűnnek fel a busószerű szörnyek. Bulgáriától Svájcig rengeteg helyen futhat bele az ember állatbundákkal, szarvakkal és kolompokkal teleaggatott tömegekbe. Úgy tűnik, a hosszú tél vége és a termékenyítő tavasz közeledte valami olyan elemi húrt pendít meg származástól és évszázadtól függetlenül az emberekben, hogy nem tudnak mást tenni, mint behódolni az ősi ösztönöknek és pár napra állatokká válni