Ervin
14 °C
21 °C

Zöld lámpát kaptak az Ukrajnának szánt páncéltörő rakéták

2018.03.02. 05:34

Az amerikai védelmi minisztérium rábólintott Donald Trump döntésére, és zöld utat adott a Javelin típusú, korszerű páncéltörő rakétarendszerek Ukrajnának való eladására.  A Pentagon által csütörtökön kiadott, és az MTI által ismertetett közlemény szerint a 47 millió dollár értékű fegyverügylet nem fogja megváltoztatni a térség katonai egyensúlyát, sőt, inkább visszabillenti azt az oroszokkal szemben:

A Javelin rendszer hozzásegíti Ukrajnát hosszú távú védelmi kapacitásának megteremtéséhez, hogy megvédhesse szuverenitását és területi épségét, a nemzeti védelmi követelményeinek eleget téve.

Az ukrán kormány még tavaly jelezte, hogy 210 páncéltörő rakétát és 37 rakétaindító egységet akar vásárolni az Egyesült Államoktól. 2018 elején a Javelinek felmerültek egy, összesen 350 millió dolláros amerikai katonai segély részeiként is.

A Javelin (gerely) rakétarendszert a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként tartják számon. A rakéta az indítás után mintegy 150 méteres magasságba emelkedik, majd felülről csap le – így a harckocsik páncélzatának legvékonyabb felületén robbanthatja fel páncéltörő töltetét. A Javelin olyan „reaktív” rakétavédelemmel ellátott harckocsik ellen is hatékony, amelyek a rakétát még becsapódás előtt egy kvázi ellenrobbantással meg tudják semmisíteni. A Javelin rakétáknak ugyanis tandem elrendezésű robbanófejük van, amelyben a kisebb rész a reaktív védelem működésbe lépésének semlegesítésére való, a nagyobb pedig ezután felrobbantja a célpontot.

Donald Trump amerikai elnök a múlt év végén hagyta jóvá, hogy ilyen típusú rakétarendszereket szállítson az Egyesült Államok Ukrajnának. A döntésre a kelet-ukrajnai szakadárok mögött álló Moszkva hevesen tiltakozott.

(MTI)