Merkel: Az emberek most már cselekvést várnak

2018.03.05. 14:35

„Közel fél évvel a szövetségi parlamenti választás után a németek azt várják, hogy valami már történjen" – mondta a BBC szerint Angela Merkel német kancellár, aki pártja elnökségi ülése előtt üdvözölte a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pártszavazásának eredményét, ami kétharmados többséggel zöld utat adott a nagykoalíciónak, és Merkel negyedik kancellári ciklusának.

Jó alapnak nevezte a szavazást a közös kormányzáshoz, és azt mondta, néhány nap múlva elkezdődik a munka. Az új kormánynak gondoskodnia kell a jólét megőrzéséről, a jövő munkahelyeinek megteremtéséről és arról, hogy az országban mindenütt azonosak legyenek az életfeltételek.

A külpolitikában az a legfőbb feladat, hogy Németország Franciaországgal és más tagállamokkal együtt erős hangot adjon az Európai Uniónak, például a nemzetközi kereskedelemben, amelytől sok munkahely megmaradása függ Németországban. A Kínával folytatott verseny nyitottságával kapcsolatban és a szíriai polgárháború ügyében is nagy feladatok várnak a következő kormányra, mondta Merkel.

Az új német szövetségi kormány március 14-én, a Bundestag-választás utáni 170. napon alakul meg. Merkel keze a korábbiakhoz képest jelentősen meg lesz kötve.

A CDU-nak és az SPD-nek a koalíciós szerződés alapján hat-hat tárca jut. A CDU az előző héten nevezte meg jelöltjeit, fele-fele arányban nők és férfiak kapják meg a tárcát. Az SPD várhatóan a hét végén nevezi meg jelöltjeit, egyelőre annyit tudni, hogy szintén fele-fele arányban nők és férfiak lesznek miniszterek.

A CSU hétfőn jelenti be, hogy kik vezethetik a pártnak jutó három tárcát, írja az MTI. Sajtóértesülések szerint egy negyedik CSU-s politikus is a kabinet tagja lehet, mert egy új, már a koalíciós szerződés lezárása után kötött megállapodás alapján a kancellárián létrehozzák a digitalizációval kapcsolatos ügyekért felelős államminiszteri tisztséget, amelyet a CSU tölthet be.