Móric
14 °C
17 °C

Helsinkiben hangolhatnak a Trump–Kim Dzsongun-találkozóra

2018.03.18. 15:28

Helsinkiben nem hivatalos találkozót tartanak észak-koreai és amerikai illetékesek, jelentette a finn sajtó. Az MTV kereskedelemi csatorna értesülései szerint két napot tölt a finn fővárosban Cso Kangil, a phenjani külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős illetékese, aki Kathleen Stephensszel, az Egyesült Államok volt szöuli nagykövetével fog találkozni. Az STT hírügynökség úgy tudja, hogy a helsinki japán nagykövetségen lesz a találkozó, egyes információk szerint akár már hétfőn.

Washington és Phenjan között semmilyen hivatalos diplomáciai kapcsolat nem volt, habár a háttérben korábban is mentek egyeztetések. A Koreai-félsziget körüli konfliktus március elején vett új fordulatot, miután Donald Trump első hivatalban lévő amerikai elnökként elfogadta, hogy találkozzon Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral. A tavalyi feszültség után hirtelen jött enyhülés egy harmadik Korea-közi csúcstalálkozóban és az amerikai-észak-koreai megbeszélésben csúcsosodhat ki. Erről bővebben itt írtunk>>>

Ezzel párhuzamosan olyan hírek is érkeztek, hogy Svédország segít közvetíteni az Észak-Koreában még mindig fogvatartott három amerikai állampolgár szabadon engedésének érdekében, írja forrásaira hivatkozva a CNN. Az észak-koreai külügyminiszter éppen Stockholmban tárgyal.

Az elmúlt években, évtizedekben az erődemonstrációk és a felfokozott retorika mellett az északi rezsim rendszeresen visszatérő taktikája volt az is, hogy amerikai (legtöbbször kettős) állampolgárok őrizetbe vételével próbáljanak kizsarolni valamilyen tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, valamint biztosítékként is tekintenek rájuk.

Tavaly súlyos állapotban küldtek haza egy fogvatartott amerikait, Otto Warmbiert, aki nem sokkal később az Egyesült Államokban meghalt. Hárman viszont továbbra is fogságban maradtak. Egy amerikai-koreai kettős állampolgár lelkészt, Kim Dongcsult 2015 óta tartanak fogva kémkedés vádjával, míg két tanárt, Kim Szangdokot és Kim Hakszongot tavaly áprilisban és májusban vettek őrizetbe felforgató tevékenységre hivatkozva.