Magdolna
18 °C
27 °C

Már 64 halottja van egy orosz plázában kitört tűzvésznek

2018.03.26. 06:03

Hatvannégyre nőtt a vasárnapi kemerovói tűzvész halálos áldozatainak száma - közölte hétfőn Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium vezetője.

Tizenhat ember sorsa továbbra is ismeretlen. Pucskov szerint a dél-szibériai városban bekövetkezett katasztrófa miatt 44-en szorultak orvosi segítségre, közülük 10 embert kórházban kezelnek, kettejük állapota nagyon súlyos. Mindketten a harmadik emeletről ugrottak ki, az életüket mentve. Egyiküknek, egy 11 éves fiúnak a húga és a szülei odavesztek a tragédiában.

A Zimnyaja Visnya üzletközpontban található három moziterem közül két harmadik emeleti leomlott. A filmszínházában a tűz kitörésekor sok gyerek volt. Pucskov szerint éppen az épületnek ezen a részén legnehezebb folytatni a mentést. 

A miniszter úgy vélekedett, hogy egyelőre korai a tűz okairól nyilatkozni. Sajtóértesülések szerint a szakemberek a fő lehetséges okként az elektromos hálózat meghibásodását tartják, de minden más lehetséges verziót is mérlegelnek.

Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője azt mondta, a tűzoltók minden megtesznek annak érdekében, hogy felkutassák a túlélőket, de az épületben sűrű a füst, a láthatóság gyakorlatilag egyenlő a nullával, ráadásul 600-700 fokos odabent a hőmérséklet. 

A miniszter úgy vélekedett, hogy egyelőre korai a tűz okairól nyilatkozni. Sajtóértesülések szerint a szakemberek a fő lehetséges okként az elektromos hálózat meghibásodását tartják, de minden más lehetséges verziót is mérlegelnek.

Szemtanúk szerint a tűzjelző berendezés nem lépett működésbe. Az Eho Moszkvi rádióadó hétfő reggeli adásában bejátszott egy, a tűzoltók közötti beszélgetést rögzítő hangfelvételt, amely szerint a mentőalakulatok legkevesebb egy vészkijáratot zárva találtak. A központ biztonsági személyzete nem hajtott végre időben szervezett evakuálást, mi több, egyes szülők arról számoltak be, hogy tagjai feltartották a menekülőket.

Az orosz Nyomozó Bizottság közölte, hogy a tragédiával kapcsolatban négy embert őrizetbe vettek és kihallgattak, köztük a bevásárlóközpontot üzemeltető cég igazgatóját, valamint annak a helyiségnek a bérlőjét, ahonnan a tűz a feltételezések szerint elterjedt. Korábbi hírek szerint a lángok egy gyerekeknek kialakított játszóteremből terjedtek szét. 

 A katasztrófa következményeinek felszámolásával foglalkozó operatív parancsnokság tájékoztatása szerint a tüzet eloltották, de odabent még sűrű a füst. A tűzoltók locsolják az izzó épületszerkezetet, hogy ne kapjon újra lángra. Hozzáláttak a romok eltakarításához, hogy hozzáférhessenek azokhoz a helyiségekhez, amelyekben túlélőket találhatnak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Moszkva címére külföldi vezetőktől számos kondoleáló üzenet érkezett. 

A részben egy volt cukrászati üzem elemeire ráépült, 2013-ban megnyitott kemerovói Zimnyaja Visnya (Téli Meggy) üzletközpontot a történtek után le fogják bontani. Oroszország több nagyvárosában a nagy forgalmú épületekben tűzrendészeti ellenőrzést rendeltek el.