Tekla
8 °C
20 °C

Holdfényben hajózom. Puszi a cicáknak!

2018.03.29. 13:20

A Nautilus-szal kalandozom, holdfényben hajózom. Nem merültem. Puszilom a macskákat!

- SMS-ezte feleségének Peter Madsen dán feltaláló 20 perccel azután, hogy az általa épített tengeralattjáró mosdójában feldarabolta a vele nyílt tengeri interjút készítő svéd újságírónőt, Kim Wallt (az ügy még tavaly nyilvánosságra került részleteiről itt olvashat). Erről és több más részletről is vallott 2017-es rémtette miatt gyilkossággal, csonkítással és nemi erőszakkal vádolt Madsen szerdai, koppenhágai tárgyalásán.

000 11Y1RV
Fotó: Jens Noergaard Larsen / AFP

A bíró kérdésére, miszerint hogyan bírt ilyen cukiskodó SMS-t megfogalmazni egy ilyen szörnyű tett után, a saját tengeralattjárót építő Madsen azt válaszolta, először öngyilkos akart lenni, de utána eszébe jutott, „mennyire hiányoznának a macskái”.

A halottkém vizsgálata ellenére – ami megállapította, hogy Wall-lal 20 késszúrás végzett – továbbra is állítja, hogy az újságírónővel nem ő végzett, hanem baleset történt, és ő csak el akarta tüntetni a maradványokat. A „balesetről” korábban már több változattal is előállt:

  • Amikor a hatóságok megtalálták őt elsüllyedt járműve mellett, azt állította, hogy kitette a parton a nőt, és nem tudja, mi történt vele.
  • Amikor a tenger a közelben partra sodorta Well lefejezett holttestét, eszébe jutott, hogy a nő koponyáját a kijárat nehéz vasfedele zúzta össze, és tengerésztemetést rendezett neki.
  • Amikor kiderült, hogy a koponya sértetlen, akkor eszébe jutott, hogy valójában mérges gáz áramlott a hajótestbe, és ez ölte meg Wallt (miközben Madsen odafent tartózkodott).

De utána szép sorban előkerültek a fémnehezékekkel egybecsomagolt testrészek és a test feldarabolásához használt fűrész is. Ekkor Madsen azzal állt elő, hogy Kim Wall halála után „pszichés sokkot” szenvedett el, és úgy döntött, „megmenti a nő családját” azzal, hogy eltűnteti a nő maradványait. Elmondása szerint iszonyatosan megterhelő munka volt – főleg az, amikor a nő lábát a vécé lefolyójába kellett beletuszkolnia, hogy elég stabilan álljon a fűrészeléshez -, és közben a Hetedik David Fincher-film levágott fejes jelenete járt a fejében.

A férfit szembesítették azzal a csaknem félméteres, kihegyezett csavarhúzóval, amivel a halálos sebeket ejtette Wallon. Madsen elismerte, hogy valóban ejtett szúrásokat a már halott nőn, de csak azért, hogy ne fúvódjon fel a holttestben keletkező gázoktól. Abban viszont semmi szexuális motívumot nem lát, hogy a szúrások kivétel nélkül a vagina körül sorakoztak.

A rendőrség egy csomó darabolós horrorfilmet, lefejezős videót és más „szakirodalomat” talált az elsüllyesztett tengeralattjáró fedélzetén, és az is kiderült, hogy Madsen Wall lefejezése előtt rákeresett a neten a művelet helyes végrehajtására. A szadista felvételek és a szadista tett között azonban a férfi szerint nincs összefüggés, „véletlen egybeesésről van szó”. Korábban több tanú is állította, hogy Madsen társaságban is sokszor beszélgetett darabolós horrorfilmekről, meg arról, hogyan lehetne testrészeket elrejteni.

A bíróság tanúként hallgatott meg egy másik újságírónőt, aki a gyilkosság előtt dokumentumfilmet készített Madsenről a Sky Newsnak. Emma Sullivan eskü alatt vallotta, hogy a férfi azt állította magáról, „lehet, hogy pszichopata vagyok”, és alig burkolt szexuális ajánlatot is tett neki:

Ki kéne próbálnod, milyen a szex egy tengeralattjárón! Fantasztikus!

A tárgyalás során az is kiderült, milyen tragikus véletlen vezetett Wall halálához. Az újságírónő barátja ugyanis eredetileg velük tartott volna az interjúra, de Madsen gyorsan megváltoztatta az időpontot. Wall még vicceskedő üzeneteket is küldött barátjának arról, hogy még életben van, de mindjárt lemerülnek.

A tárgyaláson az ügyész kérdezte Madsent a gyerekkoráról, mire a férfi minden összefüggés nélkül kijelentette:

Szerettem volna áldozat lenni egy gyerekpornóban.