Trump a Nemzeti Gárdát küldené a déli határra
A Nemzeti Gárda 2000-4000 tagját kívánja a déli határhoz vezényelni Donald Trump, erről egy nyugat-virginiai kampányrendezvényről Washingtonba visszatérőben beszélt. A több mint háromezer kilométeres déli határszakaszon a gárdistáknak addig kell majd szolgálatot teljesíteniük, amíg meg nem épül a tervezett fal, amelynek segítségével távol lehet tartani az Egyesült Államoktól az illegális bevándorlókat és a kábítószer-kereskedőket, írja az MTI.
Trump a héten egy sor Twitter-bejegyzésben figyelmeztetett arra, hogy az illegális bevándorlás veszélyt jelent az amerikai munkahelyekre és az ország nemzetbiztonságára egyaránt. Majd szerdán elrendelte, hogy a fegyveres erők tartalékos kötelékéhez tartozó Nemzeti Gárdát vezényeljék az amerikai-mexikói határhoz.
Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter még szerdán, a Fehér Házban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az elnök a belbiztonsági minisztériumot és a Pentagont (védelmi tárcát) kérte fel a részletek kidolgozására. Az egyeztetések az érintett amerikai szövetségi államok kormányzóival már meg is kezdődtek - tette hozzá Nielsen. Ugyanakkor fontosnak tartotta azt is leszögezni, hogy a Nemzeti Gárda nem vesz részt rendfenntartó tevékenységben.
A Pentagon szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy létrehoznak egy "határbiztonságot támogató egységet", amelynek az lesz a feladata, hogy elősegítse a megerősített határbiztonságra vonatkozó elvárások teljesítését. A tárca sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a minisztérium egyelőre nem tudja, honnan lesz anyagi fedezet a Nemzeti Gárda telepítésére. Trump most azt mondta, hogy a kormányzat már vizsgálja a költségeket és a lehetséges forrásokat.
Az újságírók rákérdeztek a Stormy Daniels-szel kapcsolatos bonyodalmakra is, a többi között arra, hogy vajon Trump tudott-e arról, hogy ügyvédje, Michel Cohen 130 ezer dollárt utalt át a tavalyelőtti elnökválasztási kampány időszakában a nőnek a hallgatásáért cserében. Trump határozottan tagadta, hogy tudott volna az átutalásról.
Stormy Daniels - akinek valódi neve Stephanie Clifford - márciusban rukkolt elő azzal a történettel, hogy 2006-ban egyéjszakás kalandja volt az akkor üzletember Donald Trumppal, aki azonban 2016-ban 130 ezer dollárral akarta őt elhallgattatni. Az erről szóló szerződésen azonban nem volt rajta Trump kézjegye, s a pornószínésznő, illetve ügyvédje most azzal próbál érvelni, hogy a szerződés ezért nem is érvényes, tehát a valahai kaland nyugodtan kiteregethető a nagy nyilvánosság előtt.