Béla
13 °C
27 °C

Felrobbant egy lakóház Idlíbben, sokan meghaltak

2018.04.10. 05:39 Módosítva: 2018-04-10 05:42:49

Robbanás döntött romba egy lakóházat hétfőn az észak-szíriai Idlíbben. Legalább 19 ember meghalt, írja az MTI az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) jelentése alapján.

A szíriai polgárháború fejleményeit helyi aktivisták segítségével nyomon követő emigráns csoport szerint egyelőre nem világos, hogy a robbanást rakéta becsapódása vagy gépkocsiban elhelyezett pokolgép okozta.

A halálos áldozatok száma az OSDH szerint várhatóan tovább emelkedik, miután több tucatnyian megsebesültek, és sokan az épület romjai alatt rekedtek.

A lázadókézen lévő város mentőszervezete, a Fehérsisakosok egyik önkéntese a Twitteren azt írta: a Vádi Naszím negyedben történt robbanás következtében tíz ember halt meg. A mentésben résztvevők azon dolgoznak, hogy az áldozatokat kiemeljék a romok alól.

Az északnyugat-szíriai Idlíb kormányzóság a legnagyobb lázadókézen lévő térség, amely még a damaszkuszi rezsim ellen harcoló dzsihadista lázadók és a nacionalista Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) uralma alatt áll. A térségben a Haját Tahrír as-Sám (HTS) nevű iszlamista szervezet a legjelentősebb erő. Az elmúlt években harcosok és civilek tízezrei áramlottak a tartományba az ország olyan részeiből, amelyeket orosz és iráni támogatással visszafoglaltak a szíriai kormányerők.