Alajos, Leila
20 °C
34 °C

30 ezer dollárért vásárolták meg Trump portásának hallgatását

2018.04.12. 18:30 Módosítva: 2018-04-12 19:26:00

2016 végén mi is beszámoltunk arról, hogy 150 ezer dollárt, vagyis több mint 40 millió forintot fizetett egy amerikai médiacég Karen McDougal Playboy-modellnek, hogy sehol se jelenhessen meg a története Donald Trumppal folytatott románcáról. Most kiderült, hogy ez nem egyedi, elszigetelt eset volt, ugyanis 2015-ben ugyanezt a módszert alkalmazták egy New York-i Trump szálloda portásánál is.

A portás, Dino Sajudin egy házasságon kívüli Trump-gyermekről hallott pletykákat. A gyermek állítólag a nyolcvanas évek végén született meg. A Donald Trump-párti National Enquirer bulvárlap megvásárolta 30 ezer dollárért az információt, és ahelyett, hogy a bombasztorit publikálta volna, inkább eltemette, sosem közölte le semmilyen formában. Viszont a 30 ezer dolláros szerződésben szerepelt, hogy

a portás soha semmilyen formában nem beszélhet a történetről harmadik félnek.

Ha mégis megteszi, egymillió dollárt kell fizetnie szerződésszegésért.

Ugyanezt a módszert alkalmazta a bulvárlap Karen McDougal Playboy-modellnél is. 2016-ban pedig amerikai elnök egyik ügyvédje egy pornósztár hallgatását vásárolta meg 130 ezer dollárért, aki 2006-ban feküdt le Trumppal.

A portás történetét az Associated Press hírügynökség és a New Yorker magazin leplezte le. Ronan Farrow, a New Yorker szerzője úgy értesült, a sztori eltemetését David Pecker a National Enquirer kiadójának vezére és Donal Trump közeli barátja rendelte el személyesen.

Azt kell látni, hogy a világ legnagyobb hatalommal bíró embere képes elhallgattatni embereket, befolyásolni a híreket, a közvéleményt. Az embereknek erről tudniuk kell

– nyilatkozta a New Yorker újságírója a CNN-nek.