Judit
3 °C
7 °C

Megszökött a börtönből a Nagy Izlandi Bitcoinrablás kitervelője

2018.04.18. 17:38

Megszökött a börtönből az az izlandi férfi, akit még februárban tartóztattak le hatszáz számítógép ellopása miatt, melyeket később Bitcoin bányászatra használtak fel – írja a BBC.

Sindri Thor Stefanssont tíz nappal a szökés előtt vitték át egy vidéki nyitott börtönbe, ahonnan a jelek szerint nem túl nehéz megszökni, a férfi ugyanis egyszerűen csak kimászott az ablakon, aztán elment a majdnem 100 kilométerre lévő Keflavík repülőtérre, ahol valaki másnak az útlevelével felszállt egy Svédországba tartó repülőre.

Szerencsétlenségére a reptéren felvették a kamerák, így pedig sikerült azonosítani, úgyhogy most nemzetközi körözés van ellene érvényben, mert egyébként elég komoly bűntettet követett el, a jelenleg is ismeretlen helyen lévő gépek összértéke 2 milliárd dollárra rúg.

A slusszpoén mégsem ez, hanem hogy állítólag tök véletlenül ugyanazon a gépen utazott Svédországba, amivel Katrín Jakobsdóttir, izlandi miniszterelnök, aki épp egy találkozóra tartott. Jakobsdóttir nem kommentálta a szökést.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?