Hella
16 °C
28 °C

Egyre veszélyesebb a muszlimok élete Amerikában

2018.04.23. 19:43

Jelentősen megnövekedett a muszlimok elleni diszkrimináció és agresszió az Egyesült Államokban, idézi az MTI a legnagyobb amerikai muszlim ernyőszervezet hétfőn nyilvánosságra hozott jelentését. Az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be emberi jogi jelentését arról, hogy 2017-ben több száz "muszlimellenes incidens" történt azt követően, hogy Donald Trump meghirdette elnöki rendeletét egyes muszlim országokból érkező bevándorlók beutazásának átmeneti megtiltásáról. Ezt a rendeletet később a bíróság által alkotmányellenesnek minősítette.

„Teljesen világos, hogy az amerikai muszlim közösség és más kisebbségek a jelenlegi amerikai kormányzat célkeresztjében vannak” - fogalmazott Nihad Awad, a CAIR országos igazgatója.

Azt mondta, tavaly megszaporodtak a muszlimok gyűlöletéből eredő bűncselekmények, adataik szerint 2017-ben az Egyesült Államokban az előző évihez képest 17 százalékkal emelkedett a muszlimok ellen elkövetett zaklatások és bűncselekmények aránya. A CAIR-nak 464 ilyen incidensről van tudomása.

A támadások egyharmadát a szövetségi kormány döntései nyomán követték el. Nihad Awad leszögezte: nemcsak az előítéletesség erősödött, hanem megszaporodott a kifejezetten erőszakos cselekmények aránya is. Awad felhívta a figyelmet arra is, hogy az atrocitások muszlim, vagy muszlim vallásúnak vélt fiatalokat és gyermekeket is sújtanak.

A nem erőszakos zaklatások 14 százalékkal emelkedtek, a határátlépésnél tapasztalt megalapozatlan sértegetés és előítéletes bánásmód 13 százalékkal volt gyakoribb, mint egy esztendővel korábban, 12 százalékkal emelkedett a gyűlölet-bűncselekmények aránya, beleértve a fizikai erőszakot, 10 százalékra duzzadtak azok az esetek, amikor a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) zaklatott muszlim vallású amerikaiakat. A CAIR jelentése szerint 9 százalékkal növekedett a muszlimok kárára elkövetett munkahelyi diszkriminációk száma is.

A sajtótájékoztatón Zainab Arain, a CAIR kutatásvezetője azt hangsúlyozta: a muszlimellenes gyűlöletkeltés és az ebből eredő incidensek vádiratot jelentenek a Trump-kormányzat és alkotmányellenes és megosztó politikája ellen.