Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Újjáépítik a moszuli nagymecsetet, amit az IS robbantott fel

2018.04.24. 19:21

Újjáépítik a moszuli al-Nuri nagymecsetet és a hozzá tartozó minaretet, amelyet az Iszlám Állam 2017-ben robbantott fel a város ostromakor. Moszul, az egykori bibliai Ninive az ókorban az Asszír Birodalom fővárosa volt, ma Irak északi részén áll.

A 12. században épült al-Nuri nagymecsetből kiáltotta ki az Iszlám Állam a kalifátusát 2014-ben, három évvel később pedig dzsihádista harcosai felrobbantották, mielőtt az iraki erők visszafoglalták volna a várost.

A Moszulért folyó küzdelem kilenc hónapig tartott, a város jelentős része elpusztult, több ezren haltak meg a lakosuk közül, és több mint 900 ezren menekültek el.

A BBC szerint az Egyesült Arab Emírségek 50 millió dollárt (kb. 13 milliárd forintot) adományozott a híres történelmi mecset újjáépítésére. Az ENSZ kulturális szervezete pedig bejelentette, hogy egy ötéves vállalkozás keretében hűen állítják helyre és építik újjá a felrobbantott mecsetet és minaretjét.

Az UNESCO igazgatója az MTI szerint hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szervezet, az Egyesült Arab Emírségek és az iraki kormány együttműködése mindeddig példátlan összefogás egy iraki kulturális örökségi helyszín újjáépítésére.

A projekt részeként Moszul történelmi kertjeit és közterületeit is helyreállítják, továbbá egy emlékhely és múzeum is épül majd.