Júlia, Rita
13 °C
26 °C

Putyin végre beült az 52 milliárd forintért fejlesztett kocsijába

2018.05.07. 19:24

Hétfőn iktatták be negyedik elnöki ciklusára Vlagyimir Putyint, aki aznap használatba is vette új elnöki limuzinját,

a 2013 óta fejlesztett, eddig 12,4 milliárd rubelbe (52 milliárd forint) kerülő Aurus Szenatot, amit 2017-ben kezdtek legyártani.

Putyin eddig egy Mercedes S600 Pullmant használt, olyat, amilyennel Kim Dzsongun tűnt fel dél-koreai látogatásán.

Az orosz sajtó szerint az orosz autóipar éke, Oroszországban, orosz alkatrészekből, orosz kezek által készül. Ezzel 1985 óta először készült orosz gyártású elnöki limuzint az orosz elnök, akkor Mihail Gorbacsov kapott egy ZiL–41052-t, amit Borisz Jelcin is megtartott, egészen 1995-ig.

A 6,6 méter hosszú, 1,7 méter magas Szenatnak létezik szedán változata is, a cég pedig hamarosan bemutatja az Arszenal névre keresztelt mikrobuszát is. A Szenat utcai változata 2019-ben kerülhet piacra, évi 250-300-at gyártanak majd. Az elnök védelmére gyártott kocsi pontos paraméterei nem ismertek, de legalább olyan a felszereltsége, mint a most lecserélt Mercedesé.