Marcell
19 °C
32 °C

Burgerdiplomácia: A CIA szerint amerikai hamburgerező nyílhat Észak-Koreában

2018.05.30. 12:06

Észak-Koreának eszében sincs feladni atomfegyvereit, ellenben Trumpnak tett gesztusként szívesen engedélyezné egy jó burgerező nyitását Phenjanban.

Ez a lényege annak a májusi hírszerzői jelentésnek, ami még azelőtt készült, hogy az amerikai elnök egy különös levélben lemondta volna a Kim Dzsongunnal június 12-re, Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóját. A megállapítás (nem a burgerezőre vonatkozó rész) összhangban van több korábbi elemzéssel, melyek kizártnak tartják azt, hogy Kim Dzsongun feladná az egyetlen eszközt, amivel zsarolni tudja a világot. A jelentésről a CIA

három illetékese is beszámolt az NBC hírtelevíziónak, egyikük szkeptikusan így foglalta össze az észak-koreai szándékokat:

Mindenki tudja, hogy nem fogják végrehajtani az atomfegyver-mentesítést.

A CIA jelentése ellenben az Amerikának tett lehetséges gesztusok között említi egy amerikai hamburgerező nyitását Phenjanban. Ez a gesztus Trump azon 2016-os ígéretére utalna, hogy "ő majd egy hamburger felett megbeszéli az atomfegyver-problémát Kim Dzsongunnal". A jelentés megállapítja, hogy Észak-Korea korlátozottan bár, de megnyitná az utat némi amerikai és dél-koreai befektetések előtt.

A jelentéssel az a probléma, hogy

a nukleáris leszereléssel kapcsolatos szakértői kétely szöges ellentétben áll az amerikai elnök optimizmusával.

Trump ugyanis pont az atomfegyver-mentesítést tűzte ki az Észak-Koreával döcögősen haladó tárgyalások céljául, és ebből annak ellenére sem akar engedni, hogy a jelentés azt javasolja, első lépésben az is kielégítő lenne, ha a diktatúra lemondana a legújabb fejlesztésekről. Amikor meglátta az NBC tudósítását, azonnal mobilt ragadott, és twitter-üzenetben küldte el a fenébe az "álmos tekintetű" Chuck Todd-ot (aki egyébként csak ismertette a cikket, nem ő volt a szerzője), és a "fake news"-ra reagálva leszögezte, hogy

Wow, semmit nem adtunk fel, és [az észak-koreaiak] belementek az atomfegyver-mentesítési folyamatba (nagyszerű az egész Világnak), a telephelyek bezárásába és a kísérletek abbahagyásába.

Az elmúlt napokban egyébként a kármentés érdekében felizzottak a diplomáciai csatornák a két, alapvetően ellenséges fél között. Két vezető amerikai diplomata vasárnap Phenjanba utazott, közben egy északi diplomata New Yorkban találkozott  Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel (aki még CIA-igazgatóként Trump személyes küldöttjeként úttörő szerepet játszott a váratlan enyhülésben), Mun Dzsein dél-koreai kormányfő, pedig váratlanul összefutott Kim Dzsongunnal a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetben. 

Közben az oroszok is aktivizálták magukat, Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtökön Észak-Koreába látogat, hogy a Koreai-félsziget sorsán kívül megtárgyalja a helyi vezetőkkel, hogyan is kéne alakulnia Moszkva és Phenjan nem éppen egyszerű kapcsolatának

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Burgerdiplomácia: A CIA szerint amerikai hamburgerező nyílhat Észak-Koreában

Hogy az atomfegyverek? Ja, azokat eszük ágában sincs leszerelni.

91 · May 30, 2018 12:06pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments