Ábrahám
17 °C
29 °C

Csatlakozott volna az Iszlám Államhoz, életfogytiglant kapott

2018.06.03. 16:50

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egy iraki bíróság egy francia nőt azzal a váddal, hogy csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez, írja az MTI.



A 27 éves Melina Boughedirt eredetileg hat hónap börtönre ítélték amiatt, hogy illegálisan beutazott Irakba, de a bíróság vasárnap súlyosbította az ítéletet, arra hivatkozva, hogy új bizonyítékok kerültek elő, köztük egy fotó, amelyen férje az Iszlám Állam fegyvereseivel pózol. Az ítélet nem jogerős.

Boughedirt tavaly tartóztatták le az észak-iraki Moszulban. A bíróság előtt a kétéves kislányával a karján jelent meg, három ügyvéd képviselte. Ártatlannak mondta magát, azt állította, hogy férje becsapta, és azzal fenyegetőzött, hogy gyerekeivel együtt elhagyja. Szavai szerint ellenzi az Iszlám Állam eszméit, és elítéli férje tetteit.

Mélina Boughedir a második francia nő, akit Irakban életfogytiglani börtönre ítéltek. Kevesebb mint két hónapja a 29 éves Djamila Boutoutaou kapott hasonló súlyos ítéletet. Ez az iraki büntető törvénykönyv szerint jelenleg 20 évi börtönnek felel meg.

Az iraki hatóságok több ezer embert, köztük több száz külföldit tartóztattak le azóta, hogy kiűzték az Iszlám Államot Moszulból és környékéről. Egy részüket kitoloncolták az országból, mások felett pedig gyorsan ítélő bíróságok ítélkeztek, tekintettel a nagyszámú hasonló ügyre.