Jácint
16 °C
31 °C

Katonai csúcsvezetőket tett lapátra Kim Dzsongun

2018.06.04. 05:18

Leváltották Észak-Korea három legmagasabb rangú katonai tisztségviselőjét – jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség, amit egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő is megerősített.

A Yonhap szerint a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető közötti találkozó előkészületeinek keretében mérsékeltebb tisztségviselőkkel cserélték le az ázsiai ország legfőbb katonai vezetőit. 

A hírügynökség értesülései szerint  Pak Jongszik helyett a mérsékeltebb No Kvangcsol vette át a védelmi minisztérium irányítását, Ri Mjongszu vezérkari főnök tisztségét helyettese, Ri Jonggil látja el, illetve a hadsereg politikai bizottságának vezetését Kim Jongjak helyett Kim Szugil hadseregtábornok vette át. 

Megfigyelők szerint az észak-koreai vezetés igyekszik mérsékelt irányvonalat képviselő embereket helyezni a katonai vezetés élére a Trump és Kim közötti szingapúri csúcstalálkozó előtt. Más vélemények szerint a korábbi katonai vezetőknek az amerikai közeledés, illetve a nukleáris leszerelés ellenzése lett a vesztük, de az is lehet, hogy csak „vérfrissítés” történt. 

A amerikai–észak-koreai csúcstalálkozó létrejötte május közepén kétségessé vált, mert Trump Phenjan szerinte ellenséges megnyilvánulásai miatt lefújta a történelmi csúcsot. Egy héttel később azonban az amerikai államfő az Ovális irodában fogadta Kim Jongcsolt, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnökét, aki Kim Dzsongun meglehetősen nagy méretű levelét hozta az amerikai elnöknek.

Trump a Kim Dzsongun „jobbkezeként” számontartott politikussal folytatott egyórás megbeszélés után közölte, a június 12-re kiírt szingapúri csúcsot a korábban megbeszélteknek megfelelően mégis megtartják.