Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

Százzal zúdult a falura a lávánál is veszélyesebb keverék

000 15L3K3
2018.06.06. 23:18 Módosítva: 2018-06-07 10:03:01

A vulkánkitörés számokban

Több, mint 1,7 millió ember érintett

3271 embert kellett evakuálni

Eddig 99 ember meghalt

192 ember eltűnt

Eddig legalább 99-en haltak meg a Fuego vulkán kitörése miatt. Kedden még 75 halottról tájékoztattak a hatóságok, azóta további 24 holttestet találtak. Közülük egyelőre 23 áldozatot sikerült azonosítani, az áldozatok között van három gyermek is (két 3, és egy 6 éves kislány). A sérültek száma mintegy 300, akik közül 33-at harmadfokú, a legsúlyosabb égési sérülésekkel kezelnek.

Nagyon nehéz azonosítani a holttesteket, mert sokuknak felismerhetetlenné vált az arca, és az ujjlenyomata. Más módszereket fogunk használni az azonosításhoz. Ha lehetséges, akkor DNS-mintákat fogunk venni

mondta Fanuel Garcia, a helyi Nemzeti Kriminalisztikai Intézet igazgatója.

De a legfontosabb dolgokat összeszedtük ebben az egy percben:

A legrosszabbul El Rodeo falu járt, amit teljesen elnyelt a láva. A lávafolyamok hőmérséklete elérte a 400 Celsius fokot is, a mentőalakulatok elé borzalmas látvány tárult, volt, ahol egész családok égtek bent a házaikban. 

"A természeti katasztrófa a legsúlyosabban éppen a térség két legszegényebb és távol eső falvát sújtotta"

- mondta Claudio Moser, a Caritas latin-amerikai régióért felelős ügyintézője. További 200 embert még keresnek, akik közül valószínűleg sokan a térdig érő vulkáni hamu alatt vannak. Viszont három nappal a tragédia után, egyre inkább csökken az esélye, hogy túlélőket találjanak. 

Nem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy valaki életben maradt, de az otthonok állapota meglehetősen valószínűtlenné teszi ezt a lehetőséget.

– mondta Julio Sanchez, a katasztrófavédelmi koordinátor szervezet (Conred) szóvivője.  A halottak nagy számára való tekintettel Jimmy Morales elnök három napos gyászt hirdetett, és személyesen is a helyszínre látogatott. 

Leváló cipőtalp, texasi segítség

A mentőalakulatoknak a veszélyes körülmények között nehézséget okozott a légzés, és hogy a hő hatására megolvadt és levált a cipőik talpa.  Ezen kívül a mentési munkálatokat gátolta, hogy kedden újabb váratlan vulkáni aktivitás történt. A robbanást követően újabb piroklasztikus ár (hamu, sziklák és gázok keveréke) indult el a vulkán déli oldalán, ahol hat települést kellett evakuálni. A keresési műveleteket ez idő alatt felfüggesztették, a mentőalakulatokat, az orvosakat és az újságírókat is evakuálták a területről.

A közép-amerikai ország nemzetközi segítséget is kap. Morales elnök tájékoztatása szerint hat, égési sérüléseket szenvedett gyermeket szállítanak szerdán egy texasi kórházba, az Amerikai Egyesült Államok Légierőjének a gépein. Hat sérültet pedig Mexikóban fognak kezelni, ahonnan már néhány orvos korábban Guatemalába érkezett.

Robbanásszerűen jött

A guatemalai vulkánkitörést nem előzte meg evakuációs riasztás, és hiába vettek részt korábban a helyiek az ilyen esetekre felkészítő gyakorlatokban, a katasztrófa túl gyorsan történt ahhoz, hogy abból bármit is alkalmazni tudjanak – mondta Sergio Cabanas, a helyi katasztrófavédelmi szervezet vezetője.

A Fuego esetében a gyors és pusztító tragédiaért a piroklaszt-ár felelős. A vulkán úgynevezett sztratovulkán, a belsejében felgyülemlett gázok robbanásszerű kitörést eredményeztek. Ennek lett a következménye a vulkanikus törmelékár – a hamu, a kövek, és a vulkanikus gázok keveréke -, ami sokkal veszélyesebb mint a láva, és több mint 100 km/órás sebességgel zúdult le a gravitációnak engedelmeskedve a hegyről. A jelenséget ezen a videón örökítették meg.

A helyzetet még tovább rontotta, hogy a falvak a hegy lábánál helyezkedtek el, így a lakóknak idejük sem volt menekülni, mondta Ivan Cabrera a CNN meteorológusa.

A Fuego Latin-Amerika egyik legaktívabb tűzhányója, ami a "Ring of Fire" (Tűzgyűrű) mentén terül el, ami a Föld tektonikailag legaktívabb területe. A vulkán csak 40 kilométerre fekszik a fővárostól, Guatemalavárostól, a vulkáni hamu elérte a város repülőterét, ezért azt le kellett zárni. A La Aurora repteret kedd reggel nyitották meg újra. A 2002 óta újra aktív vulkán idén már másodjára tört ki, hasonló pusztítást legutóbb 1974-ben okozott. A vasárnapi vulkánkitörés még az űrből is látszódott, a műholdfelvételeken egy hatalmas, sötétszürke hamufelhő volt látható.

(Borítókép: AFP / Noe Perez)