További Külföld cikkek
- Kína hadgyakorlatot tart Tajvan körül, teljesen körülvette a szigetországot
- Ali Hámenei: Teherán és szövetségesei soha nem hátrálnak meg az Izrael elleni háborúban
- Klímaváltozás: a Spanyolországból jött olajfák jól érzik magukat a Balaton-felvidéken
- Ismét lefejezett holttestekre bukkantak Mexikóban
- Hárommillió forintot is kaphat egy újonc katona Szlovákiában
Az osztrák kormány hét mecset bezárását, valamint akár 40 imám kiutasítását tervezi, írja a Reuters Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteki bejelentése után.
"A politikai iszlám párhuzamos társadalmainak és radikalizálódó tendenciáinak nincs helye ebben az országban" – jelentette ki Kurz pénteken Bécsben.
Az osztrák kormány egy bécsi mecsetet működtető, és egy török nacionalistákból álló ifjúsági szervezethez köthető társaságot, valamint egy legalább hat mecsetet működtető arab muszlim csoportot is beszüntet.
Ez még csak a kezdet!
– mondta Heinz-Christian Strache alkancellár a bejelentés után.
Kurz szerint a döntés összefügg azzal, hogy a bécsi török közösség mecsetében a gallipoli csata jeleneteinek megelevenítéséhez gyerekeket öltöztettek katonai terepruhába, ami heves társadalmi vitát váltott ki, írja az MTI.
A mecsetben készült képek a Falter nevű hetilapban jelentek meg, a fotókon katonának öltöztetett fiúk láthatóak török zászlóval a kezükben, valamint török zászlóba csavarva, ha a csata elhunyt áldozatait játszották.
A mecsetet az AFP hírügynökség szerint az Ausztriai Iszlám Török Szövetség (ATIB) tartja fenn, amelyet a dpa német hírügynökség szélsőjobboldalinak minősített, és amely utólag szerencsétlennek nevezte a játék megrendezését.
A dpa úgy tudja, a másik hat mecsetet az Arab Vallási Közösség nevű szervezet tartja fenn, az a negyven imám pedig, akinek az ausztriai tartózkodási engedélyét felülvizsgálják, mind az Ausztriai Iszlám Török Szövetséghez tartozik.
Herbert Kickl belügyminiszter később arról beszélt, hogy akár 60 imámot is kiutasíthatnak az országból, családtagjaikkal együtt. Gernot Blümel kulturális miniszter pedig hangsúlyozta: az osztrák törvények 2015 óta tiltják az országban tevékenykedő imámok külföldi finanszírozását, az ATIB azonban kijátszotta azokat.
A török elnök, Recep Tayyip Erdogan később a Twitteren az ausztriai populista hullám eredményének nevezte az osztrák kormány döntését. "Az osztrák kormány ideológiai álláspontja ellentétes az egyetemes jog elveivel, a társadalmi kohézió politikájával, a kisebbségek jogaival és az együttélés szabályaival. Az iszlámgyűlölet elfogadottá, megszokottá tételére tett erőfeszítéseket és a rasszizmust szigorúan el kell ítélni" – írta.
Ausztria 8,8 millió lakosa közül nagyjából 600 ezren muzulmánok, többségük török, vagy török származású.